Valahol a hegyek között bagoly kiáltott. Tódornak, a szénégetőnek csontos, fekete markában megmozdult a hosszú hegymászóbot, s kormos vége beletúrt a zsarátnokba. Szikrák pattannak.
– Ha bolondot járat velem, Istene ne legyen… – morogta sötéten, s szénporos, fekete arcában mélyek voltak a barázdák, s fenyegetőek. A másik kettő szótlanul ült mellette a rönkön. Nem volt más hely, ahova ülhettek volna a csatakos őszi erdőgerincen, így hát ott ültek szorosan egymás mellett az egyetlen rönkön, hogy valamennyiüket érhesse a tűz melege.
