Elindult a Teremtő Kör honlapja

Elkezdődött a jövő Magyarországának a felépítése. Sőt, már most is itt van velünk, és óriási boldogságot ad, hogy együtt átélhetjük!

Beszámoló a Teremtő Emberek Találkozójáról.

www.teremtőkör.hu

Valaha úgy tartottuk mi magyarok...

 Valaha úgy tartottuk mi Magyarok, hogy:

1.Magyar ember nem hisz, hanem Tud.

A hitet külső forrástól eredeztetjük, míg a Tudás belső forrásból fakad.

2.Magyar ember nem imád, hanem Tisztel.

Az imádat erős vonzalom, aminek az alapját képzelt érzelem adja, míg a Tisztelet az ember értékének felismerését jelenti.

3.Magyar ember nem valami ellen, hanem céljai megvalósításáért küzd.

Nem a külső erőkön kell tartani a figyelmet és védekezni, hanem a belső célok létrehozásán kell munkálkodni.

4.Magyar ember nem őseit követi, hanem azt követi, amit ősei is követtek.

Átadási formák változhatnak az idő folyamán, de a belső értékek megtartása, a legfontosabb feladat.

5.Amit más ellen elkövet az ember, az ellen Neki sem lesz védelme.

Ha lopsz, meglopnak, ha hazudsz, Neked is hazudnak, ha ölsz, Téged is megölnek.

6.Csak a teremtő Atya, és a Magyarok Istene rendelkezhet Veled.

Születéseddel életed elrendeltetett, s be kell teljesítsed azt.

7.Gondoskodj a földről és tiszteld minden lakóját.

A föld és az élet értéke, mindenekfelett való.

8.Védd a gyengéket és az ártatlanokat.

Kötelességed a Nálad gyengébbek védelme.

9.Mindig a szívedre hallgass.

Ne engedd Magadat befolyásolni senki által.

10.Vállald tetteid következményét.

Bármit is tettél, Önmagad elől nem menekülhetsz.

Ebben a tíz pontban megnyilvánult értékeket szem előtt tartva, évezredeken keresztül tudtuk megtartani Nagyságunkat mi Magyarok. Napjainkban ezeket az értékeket ismét megtalálván újra Nagyok lehetünk, Nagyok a saját Magunk szemében, Hitelesek Önmagunk számára.

Végezetül kedvenc mondatom...

"Magyar az aki a kevésből is tud adni..."

Wass Albert: Gergely testvér

Pálos volt-e, vagy ferences? Ma már azt sem tudja senki. Hiszen nyomát csupán két írásos feljegyzés őrzi ebben a gyorsan változó emberi világban. Egyiket ott lelhetjük meg a mexikói állami múzeumban. Néhány elmosódott sor mindössze, amit a híres felfedező katona, Francisco Vasquez de Coronado íródeákja körmölt rá ura parancsára a „Feljegyző Számadások” 27. lapjára ilyen módon:

    „Ama Gergely testvért pedig tiszteletlen és makacs magaviselete miatt a csapat érdekében kiközösíteni kényszerültem, keresztényi cselekedetül engedélyezve számára egy herélt öszvért, két vizestömlőt és három napi élelmet, hogy hitványul el ne vesszen.”
    Írták volt ezt az Úrnak 1541. esztendejében, egy bivalybőr sátorban, valahol azon a vidéken, amit ma Új-Mexikónak neveznek.
    Nem nagyon messze onnan, a „Zuni” indiánok sziklás hegyei között áll a másik írott emlék. Magányos hegycsúcson, sziklából kifaragott óriási kereszt lábához vésve, hibás ó-spanyol nyelven:
    „Itt nyugszik Gregorio Hollósi, minden ember testvére, aki a sötétben élőkhöz világosságot hozott.”

    E két feljegyzés között egy nagyszerű magyar ember élete rejtőzök, de már csak úgy lehet összeszedni szálanként, zuniföldön. Tábortüzek mellett, szájról-szájra megőrzött, összekuszált mondák formájában. Három hetet töltöttem ennek a szűkszavú, hegyekbe húzódott indián törzsnek a szállásain, amit megtudtam, összegyűjtöttem s íme, tovább adom.
    Coronado, a regebeli „Hét Ezüstvárost” kereste páncélba öltözött csapataival és kíséretében néhány hittérítő szerzetes az indiánokat igyekezett megnyerni a kereszténység számára. Igyekezetük azonban meddő volt. Hiszen amíg ők a szeretet Istenéről beszéltek a vadaknak, azalatt a fehér ember kardos, páncélos képviselői a legembertelenebb kínzásokkal igyekeztek rávenni a fogságukba jutott indiánokat, hogy mutassák meg az utat a „Hét Ezüstváros” felé. S mert a kínzás nem tudta megtörni őket, dúltak, égettek, gyilkoltak és raboltak a spanyolok, amerre csak útjuk vezetett.

    Úgy látszik, hogy ezek ellen a kínzások és rablások ellen emelte fel többször a szavát Hollósi Gergely testvér, míg végül is a főparancsnok megelégelte a nyakasságát, elkergette magától, egyedül, be a vadonba egy öszvérrel és három napi élelemmel. Ami ezek után történt, azt az indiánok legendái így meséik el:

    Egy nagyon fáradt, sovány, fehér ember jelent meg a zuni nép sziklaszállásai felé vezető ösvényen. Az őrök elfogták, megetették s főnökük elé vitték. Miután a zuniak nyelvét nem értette az idegen, a síkságbeli népek beszédjével kérdezte tőle a főnök:
    - A fehér ember nekünk ellenségünk. Mi az oka annak, hogy nálad nincsen fegyver?
    - Én az egy igaz Istent hoztam magammal, hogy megtanítsam nektek az Ő hitét.
    - A fehér ember Istenéről hallottam már – mondta haragosan a főnök. – Kettős nyelve van és hazug, mint a kígyó. Egyik nyelvével szeretetről és békességről beszél, a másikkal gyilkol és rabol. A mi isteneink jobbak ennél. Nem hazudnak!
    - Akikről te beszélsz, azoknak csak a bőrük fehér, a lelkük fekete, mint az éjszaka – felelte szelíden az idegen, – s bár Isten követőinek vallják magukat, annyit sem tudnak róla, mint az oktalan állat. Az igazságos Isten megbünteti őket, ha eljön az idő.

    A főnök, meg a tanácsot ülő vének hallgatták az idegen szelíd szavait, s mert maguk is békességes emberek voltak, dolgos ezüstművesek, akiknek híre messzi délre, az inkák országáig is elért, végül is úgy döntöttek, hogy ott maradhat közöttük s beszélhet a Szelíd Istenről, amíg kedve van.
    Így aztán Gergely testvér ott maradt a zunik között. Megtanulta nyelvüket, szokásaikat, s tanítgatta őket a Szelíd Isten hitére. Már harmadik éve élt ott, amikor a spanyol páncélosok újra megjelentek. Jövetelüket vérfagyasztó hírek előzték meg. Naponta érkeztek idegen törzsbeli menekültek, akik elevenen megnyúzott emberekről, halálra korbácsolt asszonyokról és rabságba hurcolt hajadonokról tudtak, s a vallató kínzások ezer sok változatáról.

    A zuni nép felkészült a harcra. Áldozatot mutattak be a harci isteneknek, eljárták a halálba menők táncát. Mikor mindezzel elkészültek, a főnök maga elé hívatta a sápadtarcú idegent:
    - Te beszéltél a magad Istenéről, mi hallgattunk téged és nem beszéltünk. Most a mi isteneink fognak beszélni a fegyverek erejével. Nyisd ki a szemedet és lásd!
    A sziklaszállások és ezüstbányák alatt, a völgykatlan mélyében ütköztek meg a zunik a betolakodókkal. De a hadi szerencse a spanyolokkal volt, akiket megvédett a páncél a nyilaktól és lándzsáktól. A zuni harcosok fele ott vérzett el a völgyben, míg a maradék sereg, a súlyosan sebesült főnökkel visszamenekült a hegyek közé. Mikor a főnököt bivalybőrön hozták haza a szállására, Gergely testvér bekötözte sebeit s térde borulva imádkozott a seblázas beteg mellett.
    - Kivel beszélsz ezen a különös nyelven, – kérdezte a sebesült főnök.
    - Istennel, aki mindnyájunk atyja, – felelte Gergely.
    - Kérd meg ezt a te Istenedet, hogy mentse meg a zuni népet a pusztulástól, – nyögte a sebesült, – a mi isteneink nem hallgattak meg minket.

    Gergely imádkozott. S mikor a páncélosok megjelentek a szorosban, hogy halált és rombolást vigyenek fel a zuni szállásokba, Gergely ég felé emelt karokkal állt a sziklaperem szélén és Istenhez fohászkodott védelemért. Egyszerre csak füst és tűz csapott fel a szoros fölötti hegy csúcsból, megremegett a hegy, s lángfolyam zúdult alá a betolakodókra. Füst borított be mindent, remegett a föld, s mire a füst elszállt, s a föld belseje lecsendesedett, eltűnt a szoros és nyoma sem maradt a spanyoloknak.

    - Beszélj nekünk a te Istenedről, aki még a hegyeknek is parancsol – mondta azon az estén a törzsfőnök a tábortűz mellett. És Gergely testvér megkeresztelte a zuniakat az Úrnak nevében. Ez volt az első indián törzs, amelyik a maga szabad akaratából felvette a keresztény hitet.
    A hálás zuniak sziklakövekből templomot építettek Gergelynek azon a sziklaperemen, ahol az Isten meghallgatta a fohászkodását. A jó Gergely még majdnem negyven évig élt az indiánok között. A monda szerint vadállatokat szelídített meg, halálos betegeket gyógyított, s gyönyörűséges életet élt.
    A szájhagyomány még ma is emlegeti, hogy egyszer egy bogyószedő kislány eltévedt az erdőben, s szülei két teljes napig várták a visszatértét, míg végül is elmentek a fehér szenthez segítségért. Az ráakasztotta egy hegyi oroszlán nyakára a kisleány papucsát s elküldte a vadállatot az erdőbe. Aztán letérdelt és addig imádkozott, míg a hegyi oroszlán sértetlenül hazavitte a gyermeket.
    - Az Úr hatalma akkora, hogy még egy vadállat útján is ki tudja mutatni jóságát és kegyelmét azok iránt, akiket szeret, akiknek tiszta a szíve. – Ezeket tanította Hollósi Gergely az őserdők indiánjainak.

    1580-ban Don Juan de Onato kormányzó újra megkísérelte Új-Mexikó hegyeinek meghódítását. A békeszerető zunik, Gergely testvér útján egyezséget kötöttek a spanyolokkal. Az egyezség szerint az indiánok egy bizonyos mennyiségű ezüst beszolgáltatását vállalták. Ezzel szemben Onato kormányzó kötelezte magát, hogy elismeri a zuni nép önállóságát és függetlenségét a spanyol tartományon belül. Az egyezség ellenére néhány átvonuló spanyol zsoldos elrabolt egy fiatal leányt. Felbőszült rokonok követték a csapatot, kiszabadították a leányt és lemészárolták a rablókat. A jelentés azonban úgy ment a kormányzóhoz, hogy a zunik szegték meg a békeszerződést. Emiatt aztán Onató megtorló hadjáratot rendelt el ellenük.

    A megtorló csapatokat egy kapzsiságártól és könyörtelenségéről ismert főtiszt vezette, aki saját maga tervezte ki a leányrablást is, hogy ilyen módon megszerezhesse magának a zuniak híres ezüst kincseit.

    A szoroson átvezető út helyett, amit a láva betemetett, akkor már új út vezetett fel a zuni szállásokhoz, amit nehéz és hosszú munka árán vájtak a sziklába. Közel a völgyhöz, egy tátongó szakadék fölé függőhidat építettek. Ennél a függőhídnál állta útját a négyszáz főből álló páncélos csapatnak Gergely testvér egymaga.
    - Keresztényekre akartok kezet emelni? – kérdezte az ősz szerzetes. – Nem látjátok az Úr templomát odafent?
    A parancsnokló főtiszt a szemébe nevetett:
    - Megígérem neked öreg, hogy a templom lesz az egyetlen épület, ami állva marad, mire a nap lemegy.
    - De uram, – könyörgött Gergely – a nép ártatlan. Te magad tudod ezt legjobban. Azok szegték meg a szerződést, akik elrabolták a leányt.
    - Hazugság! – förmedt rá a tiszt. – Az indián különben is nem ember, csak állat. Félre az útból barát!
    Az öreg szerzetes felemelte a fejét és hangja messzire mennydörgött a sziklák között.
    - Bűnös ember vagy és gonoszság van a szívedben, parancsnok! S bizony mondom, ha rálépsz a hídra, bűneid súlya alatt leszakad az, mert az Úr mindenkinél hatalmasabb!
    - Akkor te is velem jössz a hídra, vén szemforgató, – kacagott a tiszt. – A te kegyességed majd ellensúlyozza az én bűneimet!
    Azzal maga előtt kényszerítette Gergelyt, csapatainak intve, rálépett a hídra.
    A híd közepére érve Gergely megállt, imára kulcsolta kezeit, s felnézett az égre. A következő pillanatban a híd hatalmas robajjal leszakadt, s magával vitte a mélységbe a parancsnokot, a páncélos katonákat s az öreg szerzetest. Így mentette meg az Úristen Gergely kérésére másodszor is a zuni népet a vérengző zsoldosoktól.

    Másnap az indiánok felhozták a mélységből fehér jótevőjük összezúzott testét s eltemették kedves temploma mögé, fent a sziklaperemen. Sírja fölött keresztté faragták ki a kiemelkedő, hegyes sziklascsúcsot. S azóta minden esztendőben, a hídleszakadás csodatételének emléknapján ott gyűlnek össze e kereszt körül, ájtatos emlékezéssel.
    Majdnem négyszáz esztendő telt már el azóta, a sziklából épült templom helyén már csak romok vannak, de a kereszt még áll rendületlenül, s a talpán a mohosodott, durva vésés:

    „Itt nyugszik Gregorio Hollósi, minden ember testvére, aki a sötétben élőkhöz világosságot hozott.”

    Fenyővirágzás előtti első holdtöltén, ami a mi számításunk szerint július elejére esik, magam is felzarándokoltam a zunik nyomán a sziklakereszthez. A templomok ma már a völgyben vannak, s az ezüstműves nép rendes házakban él odalent, békésen, nyugalomban. De ezen a napon valamennyien megindultak, minden irányból a kanyargó hegyi ösvényeken, ősi viseletükben, némán, komolyan. Mikor a nap lement, ott ültek hatalmas félkörben a kereszt alatt a sziklán, szemközt a mélységes völgykatlannal. Ott ültem én is, mögöttük. Csend volt, senki sem beszélt. Lassan lement a nap, árnyékba borultak a sziklák, kékesszürke árnyék lepte a messzeséget. Gyorsan sötétedett. Hamarosan már minden elmosódott, csak a gerincek körvonalai rajzolódtak fel a csillagokat gyújtó bársonyfekete égre. Aztán egyszerre mélyen lent a fekete sötétség alján megjelent egy fénypont. Mozgott. Jött felfelé. A zuni törzs választott távfutója hozta az égő fáklyát a zuni föld határáról, fel a sziklakereszthez, pontosan azon a nyomon, amelyen valamikor, négyszáz évvel ezelőtt egy magányos magyar, éhségtől és fáradságtól elcsigázott testét vonszolta ide, magával hozva a keresztényég lángját a sötétben élőkhöz.

    Jött, jött a kicsi láng, felfelé az éjszakában. Néha eltűnt, majd újra megjelent. Nőtt, növekedett, míg végül is tisztán lehetett látni a lobogó fáklyát, s alatta a fiatal indián élesmetszésű, bronzsötét arcát. Senki sem mozdult, csak a futó léptei dobbantak a sziklán, ahol lihegve érte el a félkör közepén felállított máglyát. Itt megállt, s az égő szurokfáklyát széles lendülettel dobta be a máglya közepébe. A száraz széna pillanatok alatt tüzet fogott, s a máglyából felcsapott a láng a fekete ég felé. A keleti sziklaperemen akkor jelent meg a telihold.

    Néma tisztelettel álltak fel az indiánok, komor arcukat megvilágította a máglya tüze. Aztán egyszerre csak halk, zümmögő hangon énekelni kezdtek egy régi-régi dallamot, mely évszázadok során sokat változott, de még is szíven ütött: „Hol vagy István király…?”

    S egyszerre csak, mintha ott állt volna mellettem jó Hollósi Gergely maga, ez az erőszak által száműzött hajdani magyar, s rémlett, mintha hangját is hallottam volna valahol az indiánok szomorú, zümmögő éneke mögött, ahogy a költő szavaival fülembe súgta: „Testvér, olyan mindegy, melyik kapun suhanunk át a végtelenbe…!”

    Hollósi Gergely nem volt feltaláló, sem híres zeneszerző, vagy festő, esetleg szobrász. De mindezeknél több volt, mert akkor, amikor más nemzet fiai öltek, raboltak, kegyetlenkedtek, ő a sötétben élőkhöz világosságot vitt, elvitte az egy igaz Isten szeretetté és az emberszeretetet. Méltó, hogy mi is megemlékezzünk róla.

Sorsunk tudatos alakítása

A karmesternek ütemről ütemre, zenei mondatról zenei mondatra, pontosan kell ismernie a művet. De ez nem elég! Időről időre ki kell szállnia a műből egy külső-pontra, ahonnét látja az egészet és abban a részletek helyét. S ugyanígy a lélekgyógyító is: találkozásról találkozásra tudnia kell, hogy mi történik, de időnként rá kell látnia egy ember egész életére is. S mi magunk látjuk-e életünk részleteit, ahogy az egészben elrendeződnek? Mert a részletekből áll össze az egész értelme, és az egész világítja meg értelemmel a kusza részleteket. Ezt hívják sorslátásnak.

Helyesen kell megválasztani szenvedéseinket.
Vannak test-idegen és lélek-idegen szenvedések. Ha ilyeneket vállalsz magadra, bizony hamarosan megroppansz alattuk. Tiltakozásul megbetegszik a test és zavarossá lesz a lélek. Ne legyél hetyke. Ne hidd, hogy minden szenvedés neked való,
majd te győzöd őket cipelni. Ám a helyesen megválasztott szenvedés próbája lehet a Sorsban, vagy az Istenben valóbizalmadnak. Megállhatod a próbát.

Ahol nincs szeretet, ott megjelenik az igazságosság. Ahol nem érvényesül az igazságosság, ott feltűnik az erkölcs.
Igaza van-e Pálnak, amikor azt tanítja, hogy legnagyobb a szeretet?
Igaza van. De Pál szeretete az a tűz, amely ég, de nem éget. Ismeritek-e ti is?
Mi hallgattunk. Ő, egy idő után hozzátette:
Vigyázzatok! A szeretettel meg ne égessetek bárkit is.

Helyesen kell megválasztani az akadályokat, amiket le akarsz győzni. A helyesen megválasztott akadályok legyőzése előre lendít és megtisztít. Ám eléd állnak számodra méltatlan akadályok is. Ezeket ki kell kerülni. Mert ha harcba bocsátkozol velük – elpiszkolódsz!

Helyesen kell megválasztani élet-programunkat, feladatainkat is. Akkor igaz úton fogsz járni, még akkor is, ha hamis ember vagy Ám de úton-útfélen álfeladatok csábítgatnak. Pontosan olyanok, mint a valódiak. Ezért könnyen beugrasz nekik. Ez a legkönnyebb módja az élet elpazarlásának.

„Most, hogy újra birtokába jutottál 
a ritkán és nehezen elérhető emberi testnek,
 jól gondold meg, hogy merre mész,
mert az életben nincs idő tévutakra!”

Magyarország Boldog Jövőképe – teremtő célú kezdeményezés

Az anyagi folyamatok nem éppen jó irányba mennek körülöttünk, mégis sokan érezzük azt, hogy a közösségi szintű mentális munka korábban nem tapasztalt új távlatokat nyithat meg számunkra.  Az hogy ekkora válság van az élet minden területén, a létünket is fenyegetve, egyúttal lehetőséget teremt arra, hogy teljesen tiszta lappal indítsunk új életet, legalábbis a gondolataink, jövőképünk szintjén.

Magyar emberként elsőként a Kárpát-medencét kell újra álmodnunk, megalkuvások nélkül. Ugyan miért is alkudnánk meg olyan körülményekkel, melyek mögött az ezeket fenntartó rendszernek semmi esélye, hogy pár évtizednél tovább létezzen?? Ha valamikor, akkor most lehet nagyot álmodni…

A pár hónapja létrejött Teremtő Körben néhány ember szoros szövetséget alkotva végez közös imákat és meditációkat a jövőnk érdekében.

Az alább megfogalmazott jövőkép a kör közös alkotása – egyetlen alkalommal létrejött közös üzenet – , fogadja mindenki szeretettel, gondolatébresztőként, reményt sugárzó, erőt adó sorokként! Minden felelősen gondolkodó egyént és közösséget arra biztatunk, fogalmazza meg Magyarország jövőképét, hogy ezáltal legyen lehetőségünk a közös pontok megtalálására!

Magyarország Boldog Jövőképe – Társadalmi alapelvek

• A mellérendelés alapelve az élet minden területét áthatva uralkodó az országban.
• Test-lélek-szellem egysége és egyensúlya érvényesül a Kárpát-medencében. Az egyensúly helyreállításával megszűnt az anyag korábbi túlsúlya.
• Mindenki elfogadja azt az alapelvet, hogy azt cselekedje másokkal, az állatokkal és a természettel, amit vele szeretné, hogy cselekedjenek.
• Olyan társadalmi berendezkedés él, ami a születéstől kezdve támogatja, hogy az emberek megtalálják a tehetségüket és a helyüket az életben. A boldog köztudat a jellemző, ahol alkotó életével mindenki önmaga és a közösség számára a legtöbb értéket tudja hozzáadni.
• Az oktatás az emberek egymás közötti kapcsolódását, együttműködését és alkotókészségét erősíti, emeli a tudatszintet. Az egész életen át tartó tanulást a közösség a különböző élethelyzeteket is figyelembe véve széleskörűen támogatja.
• A szeretetteljes, őszinte visszajelzés természetes a mindennapokban. A kudarcra, a hibákra mint a közösségnek is értékes tanulási, fejlődési lehetőségként tekintenek.
• Az élet minden területén sok a példamutató ember, az újítók és újítások, akiket és amiket elismernek, támogatnak, a tudást megosztva minden településen szolgálva az életet. Az elmaradottabb közösségeket a tudásuk és hozzáállásuk alapján kiválasztódó példamutató emberek segítik a fejlődésben.
• Érintettség, tudás, szándék, ill. felelősségvállalás alapján a társadalom megadja a lehetőséget a döntések előkészítésében, meghozásában és végrehajtásában való felelős részvételre.
• Ok-központú gyógyítás valósul meg, az embert együttérzéssel, egészként, test-lélek-szellem összefüggéseiben látják és kezelik.
• A szükségleteket kielégítő áruk és szolgáltatások viszonzása elsősorban cserével, a másik képességeinek és szükségleteinek megismerését követő viszont-segítség (szeretet óra: 1 óra tevékenységért cserébe 1 óra másmilyen tevékenység arányos ellenszolgáltatás), és csak másodsorban a személytelenebb értékmérő pénz által. A pénz fő mozgatórugó (cél) helyett eszközzé vált, az anyagi jólét a lelki jóllétet és fejlődést szolgálja.

Helyi közösségek, felelős vállalkozások

• Felelős helyi vállalkozások adják a közélet gerincét, ahol a munkának értelme van, látni a hasznosulást és a folyamatos fejlődés érték.
• A közösség és egyén egyensúlya megvalósul, a közösségek virágzásával sok közfeladat helyi ellátása megvalósul, tehermentesítve és lecsökkentve a túlközpontosított intézményeket.
• A szükségletek lehető legnagyobb részét helyi, közeli szinten oldjuk meg erős közösségek és felelős vállalatok bekapcsolódásával.
• A helyi közösség felelősséget vállal saját ügyeiért, megtalálja a legjobb, nyer-nyer (IS-IS) alapú megoldásokat és döntést hoz a saját jövőjéről.
• A felelős vállalatok és a helyi közösségek közötti határ egyre inkább elmosódik.

Környezet

• A természettel való egyensúly és összhang fő szempontként van jelen az egyéni és közösségi döntések során, valamint az ország vezetőinek döntéseiben. Az élet minden területén alapcél, hogy a természettel összhangban lévő rendszereket építsünk és működtessünk.

Összes természeti kincsünk, erőforrásunk felhasználása olyan módon történik, hogy utódainknak legalább olyan jó állapotban adhassuk tovább őket, mint ahogyan mi kaptuk.

http://szepmezo.hu/2019/11/12/magyarorszag-boldog-jovokepe-teremto-celu-kezdemenyezes/

Feladatunk a Teremtés

A magyarság egyik legfontosabb küldetése a személyes példamutatás mellett a szeretet alapú rendszerek megalkotása, továbbfejlesztése a világunk jobb működéséhez, hogy a Földön több mint 10 milliárd ember is képes legyen egymással és a természettel egyensúlyban élni és fejlődni.

A sikerhez ősi nyelvünk, zenénk, hitünk, erkölcsiségünk, jelképeink és küzdőszellemünk egyaránt nélkülözhetetlen. Őrzés és ápolás helyett leginkább megélésre van szükség, mert csak az élő, pezsgő kultúra van teremtő hatással a környezetünkre. A bármilyen okból meg nem valósított, meg nem jelenített értékek és gondolatok egyszer meg fogják kérdezni:
- Vajon a lehetőségeidhez mérten mennyi részt vállaltál a Teremtésben, amire tehetséged alapján képes lettél volna?
- Mennyire tudtál a kizárólag saját érdekeket figyelembe vevő hozzáálláson felülemelkedni a közösség, a nagyobb egészért?
- Mennyire tudtál rendszerszinten gondolkodni és együttműködni másokkal a közös célok eléréséért?

Nem állunk nagyon rosszul de nem állunk túl jól sem. Tisztelet és tiszta határok, elfogadás és pozitív hozzáállás, kulturált vita és együttműködés, értékalapú jövőképek megfogalmazása, játékos és életközeli oktatás, átlátható szervezeti működés, vállalkozókedv, folyamatos tanulás, szociális érzékenység, környezetvédelem, tudatosság mindenben és még annyi mindent sorolhatnánk. Bőven van hova még fejlődni egyéni és közösségi szinten egyaránt. Tegyük meg. Tegyük jobbá!

Miért jött el a mi időnk?

"Mi ez a születő új világ, és miért érdemes épp most beleállni ebbe a meccsbe a fény oldalán? A körülöttünk megmutatkozó erőtér miatt, amit a legtöbben korszakváltásnak hívnak. E váltásnak két összetevője van. Egyrészt az eddigi korszak menthetetlenségét látjuk: nincs olyan tudományág, amelyik ne tudná levezetni, hogy az emberiség jelenlegi életformája tarthatatlan, pusztuláshoz vezet. Ugyanakkor számtalan egymástól független csatorna és forrás állítja: a Föld és vele együtt az emberiség egy fölfelé történő lépés előtt áll. Nyilván olyan is van, aki a teljes pusztulást vetíti előre, és olyan is, aki még szürkébb, még embertelenebb, agyongépesített, űrbázisszerű földi jövőképekkel bombáz. És persze megélhetjük világvégének az Európát elnyelni készülő menekültáradatot is. De figyeljünk inkább a tiszta csatornákra! A mi esélyünk oda van elrejtve. Ha jobban belegondolunk, az általános pusztulás előfeltétele a megújulásnak, hiszen a régi berendezkedésünket szétverve helyt ad az újnak. Ráadásul biztossá teszi mindenki számára, hogy az eddigi elveink teljes csődhöz vezetnek, így egyre több ember válik nyitottá a megújulás eszközeire és nézeteire.

Lehet azt mondani, hogy ez túlzottan derűlátó felfogás, nem számol a minket körülvevő valóság megfordíthatatlan, menthetetlen folyamataival, amiket most már napi szinten kapunk a hírekben a Föld pusztulásáról, a tengerek emelkedéséről, a fajok kipusztulásáról, az elsivatagosodásról, a klímamenekültekről, vagy épp a nyugati civilizáció öregedéséről. A dolgok kimenetelét valóban meg lehet kérdőjelezni, egy dolog azonban biztos: a változás. Megállíthatatlan és egyre gyorsuló folyamat viszi az emberiséget egy gyökeres változás felé! Ezt egyre nehezebb nem észrevenni, egyre hiteltelenebb letagadni. A kérdés az, elszenvedni vagy irányítani akarjuk ezt a folyamatot?

Tudattalanul belesodródni egy alacsony szinten, vagy tudatosan megélni egy kezdeményező, örömmel, eredményekkel teli szinten? Ha egy skálán vizsgáljuk e változást, az alsó végponton háborúkkal, katasztrófákkal, vírusokkal megy végbe, a felsőn ugyanakkor katarzisokkal, összefogással, a gyökeresen új szemlélet békés térnyerésével. Nem véletlenül mondja Müller Péter az egyik könyvében, hogy „az elodázott katarzisok összessége a katasztrófa”.
Rajtunk múlik, hogy elvégezzük-e, amit ránk bíztak, és megéljük a katarzisokat, vagy inkább tétlenül ülünk a barlangjainkban, odvainkban, várainkban, elvégezzük a napi rutint az anyagi létfenntartás köreiben, és bevárjuk a katasztrófát! Cselekedni pedig akár napi 5-10 perces vagy heti 1-2 órás tettekkel is lehet, akár egy imával, akár egy közösségi kezdeményezés támogatásával!

Ebben a kettős erőtérben tehát kulcsfontosságú, hogy minél többen összpontosítsunk a megújulásra a pusztulás helyett. A régi dolgok siratása vagy épp a rombolók szapulása helyett az újak szárba szökkenését erősítsük a figyelmünkkel és a szerepvállalásunkkal! Sok-sok ember teremtő mentális ereje ugyanis összeadódik: minél többen figyeljük a világ jobbik, megújuló részét, annál jobbá válik a világ, és annál könnyebb, annál magasabb szintű az átmenet.
Persze ahhoz, hogy mindig a jóra tudjak hangolódni, állandó belső forrás, és kitartó belső munka kell. De az már egy másik fejezet…"