"Az a baj, hogy az emberek félnek, mert ezt jól előkészítették. Első sorban félnek attól, hogy ha szembemennek a világi tendenciákkal, nem lesz pénzük, és nem lesz szabadságuk. (Nem mintha most lenne, hiszen rossz és rosszabb közt választani nem igazán szabadság, de ők ebbe nőttek, és/vagy törődtek bele) A világiról Jézus lényegileg így beszél: Aki e' világból való azt szereti a világ. Aki az Égi, atyai világból való, vagyis aki követ engem, azt az e-világ megveti és üldözi. (És ennek itt két értelme is van, mert a virtuális valóság, az e-világ, is e világ része ma.) A jól előkészítéshez hozzátartozik a hagyományoktól való megfosztás, annak gyakorlásának ellehetetlenítése. Magyarán az önazonosságtudat elvesztése, ami már a nemi szerepek terén is megtörtént, pedig ez az utolsó állomás. Első volt a szellemi szint, ezt főként a nyelvi működésében érte támadás. Majd a második, amiben a "legnagyobb magyar" Széchenyi István a legnagyobb hibát követte el az iparosítással ugyanis megjelenik a proli, nem mellesleg a folyók szabályozásával a vizek információ felvevő és leadó szerepét is nagymértékben ugyanő tette tönkre. Tudom hogy jó szándékból, de mert rossz alapokról indult, ez az eredménye. Én tehát őt nem emelem piedesztálra. Persze nem mehetünk el királyaink bizonyos fokú felelőtlensége, és főleg a Habsburg ház tudatos identitás romboló intézkedései mellett sem, Sőt! A harmadik fokozatot éljük ma, a kommunista-szocialista-liberális antikrisztusi hármasság megjelenésének eredményeként, ami belehajszolt minket egy kapitalista-demokratista-liberalista zsákutcába. És most nem tudunk kilábalni. Mert a másik világ, amiről Jézus szólt, valójában még az egyháziak többsége számára sem érhető el (ha egyesek számára elérhető is), ugyanis az az Isten kép amit felmutat a judeo-krisztián egyház, helytelen gondolkodásra (általában ó szövetségi mivoltából fakadóan) és ezáltal cselekvésre is, vezet. Bár Jézusról beszél, az ószövetség jahvei ideológiáját erősíti, így Jézus valódi kiléte, és mondandójának valós tartalma elveszik, félreértelmezhetővé, és főleg anyagi szempontúvá válik. A szeretetnek a másikért életemet adom oldala, sem tud megjelenni e félelem miatt, hiszen maga a szeretet is álságossá vált, csak érdek vezérli valójában, hogy kit szeretek és kit nem, s ha az személyválogató, igazából nem is a szeretetről beszéltünk. Ráadásul, amik elhangzanak hozzászólások, akár itt a FB-on, akár más médiában, féligazságokat tartalmaznak. S mert az emberek tudata kilúgozott, és tele van az anyag istenének, a pénznek, s az azon mérhető dolgok kívánásával, birtoklásának hatásaival (önzés, irigység, testi élvezetekről való lemondás és a felelősségtudat elvetése), fel sem vetődik az áldozathozatal, mint olyan. És mivel azt látjuk, ha én hoznék is áldozatot, a többiek nem, ezért valójában (bár csak rövid távon!) nincs értelme áldozatomnak, mert eredménytelennek tűnik, s általában még aki egyéb körülmények közt megtenné is, eláll az áldozathozataltól. Amíg nincsenek egységes alapok, nincs változás, és sajnos ezt Pap Gábor és Molnár V. József, és mások magas szellemi szintű előadásai, (mert a köznéphez alig jut el, s akkor is túl magas neki), nem tudják ellensúlyozni. Itt jönnék én képbe, mint aki az alapokat tanítja, de egyelőre csak kis számú hallgatóságnak tudok szólni, hiszen egyenként kell ebből a rétegből kibányásznom a hallgatókat. Ezért (is) járok rock and rollozni és énekelek ilyen dalokat, ahelyett, hogy díszmagyarban feszítenék, valamely ál hagyományőrzésen. Mert ott sincsenek ám helyes alapok, bár tisztelet a kivételnek. Viszont ott semmi készség a mondandóm meghallgatására, de még propagálására, sőt megtűrésére sem, mert ők már tudják, sőt jobban tudják, hiszen két, három éve hallottak olyan előadást, amin megemlítették Pap Gábor nevét is, attól az előadótól, aki most nagy magyarként osztja az észt, mert vagy öt éve már teheti. Egyéb valós érdemei ugyanis ezt (a valójában kiérleletlen féligazságokkal tűzdelt előadásait, amit azonban valós hazaszereteti érzelmek táplálnak) elfogadtatják érzelmi alapon a hallgatókkal. Sajnos azoknak mindegy kit hallgatnak, mert rajonganak ugyan, hiszen hiányérzetük van, ám mint az általában lenni szokott hívőéknél is, mikor a templomból/rendezvényről hazamennek, folytatják ott ahol abbahagyták. Legfeljebb a közben vásárolt külsőségeket magukra öltve, a tükör előtt, majd a következő ilyen rendezvényen, még magyarabbnak érzik magukat."
Hervay Tamás
2015. augusztus 30., vasárnap
2015. augusztus 28., péntek
2015. augusztus 18., kedd
HOGYAN SZERESSÜK ÖNMAGUNKAT?
“Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy a kínok, a szenvedések és érzelmi fájdalmak csak figyelmeztető jelei annak, hogy a saját igazságom ellenében élem az életem.
Ma már tudom, hogy ez: HITELESSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy mennyire tud bántani valakit az, ha rá akarom erőltetni a vágyaimat, miközben az idő még nem jött el erre, illetve az adott személy még nem állt készen rá, még akkor is, ha ez a személy én magam voltam.
Ma ezt úgy hívom: TISZTELET.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy másfajta élet után vágyakozzak és láttam, hogy minden, ami körülvesz, az valójában egy lehetőség arra, hogy fejlődjek.
Ma ezt úgy hívom: ÉRETTSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy minden körülmények között a megfelelő helyen és időben vagyok és minden a megfelelő pillanatban történik. Így nyugodt lehetek.
Ma ezt úgy hívom: ÖNBIZALOM.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy raboljam a saját időmet és abbahagytam a jövőre vonatkozó nagy tervek gyártását.
Ma csak olyan dolgokat cselekszem, amik örömet okoznak nekem és boldoggá tesznek. Olyan dolgokat, amik felvidítják a szívemet. Mindezt a magam módján csinálom, a saját ritmusomban.
Ma ezt úgy hívom: EGYSZERŰSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felszabadítottam magam azok alól a dolgok alól, amik nem tettek jót az egészségemnek – ételek, emberek, dolgok, helyzetek és minden, ami elvitt önmagamtól. Először ezt a hozzáállást egészséges egoizmusnak tartottam.
Ma már tudom, hogy ez: ÖNMAGAM SZERETETE.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal a próbálkozással, hogy mindig igazam legyen, és azóta sokkal kevesebb alkalommal tévedtem.
Ma ezt úgy hívom: SZERÉNYSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, elutasítottam, hogy a múltban éljek és a jövő miatt aggódjak. Most, csak a pillanatnak élek, ahol MINDEN történik.
Ma napról napra élem az életem és úgy hívom: BETELJESEDÉS.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy az elmém képes arra, hogy zavarjon és beteggé tegyen. De ahogy összekapcsoltam a szívemmel, az elmém nagyon hasznos szövetségessé vált.
Ma ezt úgy hívom: A SZÍV BÖLCSESSÉGE.
Nem kell, hogy féljünk a vitáktól, összekülönbözésektől vagy bármilyen problémától önmagunkkal vagy másokkal. Még a csillagok is összeütköznek néha, és a találkozásukból új világok születnek.
Ma már tudom, hogy EZ AZ ÉLET.”
Ma már tudom, hogy ez: HITELESSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy mennyire tud bántani valakit az, ha rá akarom erőltetni a vágyaimat, miközben az idő még nem jött el erre, illetve az adott személy még nem állt készen rá, még akkor is, ha ez a személy én magam voltam.
Ma ezt úgy hívom: TISZTELET.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy másfajta élet után vágyakozzak és láttam, hogy minden, ami körülvesz, az valójában egy lehetőség arra, hogy fejlődjek.
Ma ezt úgy hívom: ÉRETTSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy minden körülmények között a megfelelő helyen és időben vagyok és minden a megfelelő pillanatban történik. Így nyugodt lehetek.
Ma ezt úgy hívom: ÖNBIZALOM.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy raboljam a saját időmet és abbahagytam a jövőre vonatkozó nagy tervek gyártását.
Ma csak olyan dolgokat cselekszem, amik örömet okoznak nekem és boldoggá tesznek. Olyan dolgokat, amik felvidítják a szívemet. Mindezt a magam módján csinálom, a saját ritmusomban.
Ma ezt úgy hívom: EGYSZERŰSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felszabadítottam magam azok alól a dolgok alól, amik nem tettek jót az egészségemnek – ételek, emberek, dolgok, helyzetek és minden, ami elvitt önmagamtól. Először ezt a hozzáállást egészséges egoizmusnak tartottam.
Ma már tudom, hogy ez: ÖNMAGAM SZERETETE.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal a próbálkozással, hogy mindig igazam legyen, és azóta sokkal kevesebb alkalommal tévedtem.
Ma ezt úgy hívom: SZERÉNYSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, elutasítottam, hogy a múltban éljek és a jövő miatt aggódjak. Most, csak a pillanatnak élek, ahol MINDEN történik.
Ma napról napra élem az életem és úgy hívom: BETELJESEDÉS.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy az elmém képes arra, hogy zavarjon és beteggé tegyen. De ahogy összekapcsoltam a szívemmel, az elmém nagyon hasznos szövetségessé vált.
Ma ezt úgy hívom: A SZÍV BÖLCSESSÉGE.
Nem kell, hogy féljünk a vitáktól, összekülönbözésektől vagy bármilyen problémától önmagunkkal vagy másokkal. Még a csillagok is összeütköznek néha, és a találkozásukból új világok születnek.
Ma már tudom, hogy EZ AZ ÉLET.”
2015. augusztus 17., hétfő
2015. augusztus 15., szombat
Megjelent az Atilla Öröksége CD!
Szabadon letölthető és terjeszthető zenei album Atilla királyunkról, magyar alkotók összefogásában.
Ha tetszik, akkor add tovább a családban, barátoknak, tanároknak, gyermektáborok szervezőinek:
2015. augusztus 7., péntek
Út az Aranykorba
Olyan világot élünk ahol nemzeteket, családokat, testvéreket, barátokat áldoznak fel és uszítanak egymásra hazug indokokkal, bizonyos háttérhatalmi célok érdekében. Csak ellenük harcolni kevés, mert az még nem teremti meg azt a világot, amit szeretnénk a mostani helyett. A pénzpiaci kapitalizmusnak nincs arca, csak kiszolgálói és áldozatai.
Mi az amit tehetünk? Csak azt, amit Gandhi is tett az angol megszállókkal. Egyszerűen nem szolgáljuk őket. Nem vesszük a multik termékeit. Nem vesszünk fel hiteleket, nem vesszük az élelmiszereiket, orvosságaikat. Ha tehetjük lekapcsolódunk a monopolizált energiaszolgáltatásról és magunk termelte energiát, gyógynövényeket, házi élelmiszert és házi készítményeket használunk a tisztítástól kezdve a tisztálkodásig. Összefogunk, Közöss-ÉG-et, Szövetkezetet építünk, hogy újra egy szövet legyünk, egymástól vásárolunk és egymást segítjük. Meg kell ismernünk történelmünket, ősi örökségünket és gyermekeinket is meg kell tanítanunk az örök emberi értékekre.
Hiszünk abban, hogy képesek vagyunk önmagunkat és a világot jobbá tenni. Szeretnénk önmagunkból, a családunkból, a nemzetünkből és a világból a legjobbat kihozni. Küldetésünk egyben a Mag népének küldetése is. Elvinni az emberekhez a fényt, a tudást, amivel békében, boldogságban és szeretetben élhetik az életüket, pont ez az, amit nem tanítanak az iskolában.
Ne háborúzz, hanem szeress, válaszd a szeretet útját. Válassz magadnak társat, válassz egy pozitív magatartást és válassz magadnak egy tudásátadó közösséget vagy alapíts egyet! Válaszd a szeretet, az önfejlesztés, a belső átalakulás útját! Mindenkit becsülj és szeress! A szeretet nem azt jelenti, hogy gyermeki hozzáállással kiszolgáltatod magadat és nem alkalmazol önvédelmet, ha szükséges. Mindenkire figyelj, mindenkit próbálj megérteni, hogy miért viselkedik úgy, ahogy viselkedik. Senki sem született rossznak. Szeretettel többet érhetsz el, mint haraggal.
Háború vagy tüntetés helyett inkább szeress, meditálj és a jót, az előre mutatót tedd, mutass példát! A legjobb választás a szeretet oldalára állni. Mindig válaszd a legnagyobb jót, mindig a legnagyobb jó érdekében cselekedj! Amikor elegen leszünk, akkor a pénzpiaci kapitalizmus világrendje úgy omlik majd össze, akár a Gyűrűk Urában a gonosz hadserege, s megszületik a Szer-etet aranykora.
2015. augusztus 5., szerda
Zelnik József: A KEHELY
A Kelyhet mindenkinek felajánlják,
ám a bort mindenkinek önszántából kell meginnia,
azon ősi bölcsesség értelmében,
amelyet a hallgatás a mai napig érintetlenül megőrzött.
(Iamblikhosz: De mysteriis)
...ha bor van benne, s ha vér
A kehelyhez kapcsolódó szimbolizmus kimeríthetetlennek tűnik, mint maga a csodálatos, kimeríthetetlen (kiüríthetetlen) kehely. A latin nyelvben calix, görögül kalyx eredeti jelentésében serleg, a virág vagy bimbó kelyhe. Maga a szó eredetében a virág magjában fellelhető és kiteljesedett lényegre mutat. A ciborium szó is erre utal.1 A latin ciborium, serleg az egyiptomi bab2 magtokjának alakját utánozza, s ugyancsak Egyiptomban a szív hieroglifája a váza formájú edény. Ez mély összhangban van azzal, hogy a vért tartalmazó edény életforrás, és így a szív,3 a közép, a létezés központjának is megfelelője. Ezért nem véletlen, hogy a serleg kozmikus szimbólum4 a mindenség szimbóluma is. A világtojás két fele két egymással szembeforduló serleg, a dómok kupolaboltozata ennek égi felét jelképezi.
A világ szinte valamennyi kultúrájában megjelenő, kelyhet tartó férfi az égivel kapcsolatot tartó földi fél. Jól ismertek azok a kőszobrok, amelyek a volt szkíta területeken egészen Mongóliáig megjelennek, vagy sumér területekről ugyanúgy előkerültek, mint Mexikóból és Európából is.
A kelyhet tartó férfi a Nagy Szertartás főpapja, a szakrális földi liturgia főszereplője. A kehely képében a szakrális edény van jelen. Ezen az "edényen" keresztül egymásra utalnak a vallások.5 A kehely, a serleg, a kupa eredetében a koponya lefűrészelt felső része ismerhető fel (lásd például a tibeti áldozati koponyaedényeket), amit kupának is neveznek. Ebbe kerül általában az áldozati bor, ami az eucharisztiában az égi és földi szövetség vérévé válik.
Jézus életében három edény, három kehely van jelen. Az első az anya, maga Mária, aki földi "edényként" magába fogadja az isteni megtestesülést. A második az Úrvacsora kelyhe, aminek a tipológiai szimbolizmus szerint Melkizedek boroskelyhe az előképe. Ebben valósul meg a kehely csodája, a misterium calicis, amelyben a bor transzcendentális szereppel bír. Ezáltal jön létre a keresztények közössége Krisztussal (Pál 1Kor 10,16). A harmadik pohár Jézus életében a keserű pohár: "Atyám! Ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazonáltal ne úgy legyen a mint én akarom, hanem a mint te" (Mt 26,39). Itt a kehely-szimbólum arra is utal, hogy be kell fogadni az isteni akaratot, az embernek el kell fogadni az Istentől eredő sorsát.
...és ha (sárkány) kígyó
Az európai kultúrában az ószövetségi tételek miatt a kígyó negatív, ártalmas jelentést kapott. Ő a két ősszülő, Ádám és Éva – és rajtuk kezdve az emberiség – bűnre, ősbűnre csábítója, s az azóta tartó bűnhődés okozója. Más kultúrákban a kígyó, főleg a sárkány az ős, a legősibb királyi vérvonal. Egyértelműen hirdeti ezt magáról például a kínai hagyomány. A legújabb Grál-kutatás azt is tudni véli, és próbálja bizonyítani, hogy az Ószövetségben gyilkossággal rágalmazott káini vérvonal a sárkány-dinasztia, amiből Nimród és Jézus Krisztus is származott.6 Remélhetőleg az így feltárulkozó mitikus történelem a tudás tiszta borát önti a kehelybe, és nem újabb zavaros lőréket.
A kígyó az ógörög mitológiában sem volt eredetileg negatív figura, sőt... Melampusz, az egyik legrégibb mitikus hős – aki az emberiséget megtanította a gyógyításra – ifjúságát Pylusban töltötte, s afféle ógörög Szent Ferencként sok jót tett, főleg az állatokkal. Vele történt, hogy kiskígyókat talált, amelyeknek az anyját elpusztították. Felnevelte őket, s azok hálából nyelvükkel kitisztították Melampusz fülét. Így az megértette az állatok nyelvét, és jóstehetségre tett szert. Fontos tudnunk, hogy ugyanezt a Melampuszt tekintették a Dionüszosz-kultusz megteremtőjének. Így tehát a kígyó (sárkány) beavatású ember alapítja a boristen Dionüszosz vallását. Melampusz élettörténete még egy rejtélyre világít rá. Argosz királya, Anaxagorasz segítségül hívta a nagy gyógyítót, mert a város asszonyai gyógyíthatatlan őrjöngésben szenvedtek, amiért súlyosan megsértették Dionüszosz istent. Ez a tétel arra utal, hogy az eredeti Dionüszosz-kultusz nem az őrjöngésig fokozott bacchanália volt, hanem éppen azok váltak őrjöngővé, akik megsértették a vallás szakralitását. A Dionüszosz-kultusz átalakítása, átalakulása, pálfordulása mélyrehatóan befolyásolhatta a görög kultúrát. Valami Mássá vált...
A borral teli áldozati kehelynek egy misztikus furcsa lakója is van, a kígyó vagy a sárkány. Az evangélista Szent János attribútuma – a sas mellett – a kígyó a kehelyben, ami azon a legendán alapul, hogy mérgezett bort ivott a kehelyből, de az nem ártott neki. Azonban vélhetőleg itt a méreg eredetileg nem vegyi anyagot jelent, hanem azt a szellemi, lelki "mérget", amit a kígyó, a sárkány jelképez. A keresztény ikonográfiában az ószövetségi átvétel miatt a sárkány jelenti az ördögöt. Szent Mihály és angyalai a Gonosz ellen harcoltak. Egyesek szerint ezt írja le Ézsaiás:
"Hogy is hullottál le az égből,
te fényes csillag, hajnalnak fia?
Hogyan buktál a földre,
te, aki szolgaságba döntötted a nemzeteket?"
(Iz 14.12)
A fényes csillag héber kifejezés fordítása a latin Vulgatában "Lucifer". Ez a 14. szakasz azonban egyértelműen Babilon királyáról szól, aki később az utolsó idők Babilonját vezető "fenevad" előlegezett megszemélyesítője. Ez a szakasz mélyen rámutat az Ószövetség vallási csapdájára, arra, hogy állandóan kozmikus mitológiai képletek és teológiai fogalmak keverednek a zsidó nép történetének vélt vagy valós elemeivel, vágyaival. A Mózes-hit és a judeo-kereszténység ebből fakadó ellentmondásaira Simone Weil hívta fel a figyelmet. "Isten pusztán evilági ígéretekkel fordul Mózeshez és Józsuéhoz egy olyan korban, amelyben Egyiptom egész figyelmével a lélek örök üdvösségét kutatta."
Visszatérve a "boroskelyhes" kígyó történetére, sejthetjük, hogy ebben a képben ősmitológiák ütköznek össze, kozmikus világértelmezések derengenek át a vallási fátyolon. Jól példázza ezt az európai művészettörténet két gyönyörű boroskelyhes-kígyós képe, Piero di Cosimóé és El Grecóé. Két nagy rejtőzködő képpel van itt dolgunk. Tökéletesen bemutatják azt a helyzetet, hogy a festők abban a korban (16. század) egyszerre akartak megfelelni a római katolikus kánonnak, és próbáltak valami rejtett tudást közvetíteni, átmenteni. Mintha mindkettőjüknek egy másik hagyományról is lenne ismeretük. De miről? Vagy csak az utókor fellobbant barkácsoló-képzelete lát bele ezekbe a képekbe általuk nem sugallt titkokat?
Piero di Cosimo firenzei festő különc, emberkerülő, túlérzékeny művész volt. Leonardo kortársaként sokat tanult a zseniális mestertől. Technikailag is, amikor elsajátította a sfumato (füstszerű fény-árnyék hatás) technikát, de ennél érdekesebb, hogy több képének kompozíciója, sőt részletmotívumai is Leonardótól származnak. Így nem csoda, hogy van egy képe, amit Leonardo is festhetett volna. Ez az evangélista Szent János a kehellyel és a kígyóval. Első ránézésre látszik, hogy Cosimo Szent Jánost nőies, de inkább teljesen női arccal festi meg, ugyanúgy, ahogy Leonardo is az Utolsó vacsora képén. Abban is Leonardo példáját követi, hogy ennek a nőies lénynek markáns férfikezeket rajzol. Így mindkét művész tökéletesen megoldja az androgün ábrázolásának rendkívül nehéz kérdését. Azt is mondhatjuk, hogy Leonardo festészetének a központi gondolata az androgün – a történelemben elhomályosult – alakjának a megelevenítése, az, amit Weöres Sándor Az új évezred szelleme című versében így tár elénk: "Mindent Isten szemével nézni – se férfiasan, se nőiesen." Vélhetőleg tiltakozás volt ez a katolikus egyházban az Ószövetség hatására eluralkodott férfi-dominancia7 ellen is. Főleg talán ezért a lázadásáért rágalmaztatott meg Leonardo homoszexualitással.8 De ezt értette félre – sokszor tudatosan – az a Krisztusellenes új irodalom, amelyik hatalmas apparátussal kívánja bizonyítani Jézus szexuális kapcsolatát Mária Magdolnával, általában onnan kiindulva, hogy az Utolsó vacsora képen szerintük egy nő ül Jézus mellett.9 Vélhetőleg ezeken a képeken a két festő (akarva-akaratlanul?) együtt jeleníti meg az őstradíció androgün eszméjét, a szintén őshagyományból eredő napsárkány szimbolizmust és a krisztusi újszövetséget.
Ma már nehezen értelmezhető, miért volt olyan fontos az androgünitás eszméje, ami a maga teljességében a leonardói reneszánszban jelent meg utoljára, majd át- és félreértelmezve a szürrealistáknál, a dadaistáknál, és jóval később egyes akcionista és pop művészeknél.10 Az androgünitásban kifejeződő nembeli maszk az emberi létezés alaptétele. Ennek újraértelmezése és pontos megértése a földi emberi létezés sarokpontja, olyannyira, hogy ezen a ponton keresztül ki lehet fordítani magából az emberi jelenséget, ahogy ez a huszadik században meg is történt. Az elmúlt száz évben tanúi lehetünk egy totális mítoszhamisításnak, ami egy vélt hagyományra hivatkozva azt hirdette, hogy a "szent" androgün eszme azt jelenti, hogy a nőnek egyre inkább férfivé, a férfinek pedig egyre jobban nővé kell válnia, pedig az androgün félig férfi, félig nő jellege azt jelenti eredetében, hogy a férfinek mindinkább férfivá, a nőnek pedig egyre inkább nővé kell válnia. Így ér majd össze az idők teljességében a kezdet mítosza, az androgün teljesen férfi és teljesen nő felülmúlt egysége. Erre utal Piero di Cosimo képének a boroskehelyből kiemelkedő, időspirált magában foglaló kígyója is, amely ezen a képen egyáltalán nem egy kígyóűzés elszenvedője, hanem az idők kezdetére utaló jel. Szinte felesel az evangélistával, aki egyáltalán nem fenyegetőleg emeli rá a kezét, hanem meglepően áldólag. Sőt mintha nem is a saját kezét emelné, mert a karból anatómiailag hitelesen rajzolva így nem emelkedhet fel ez a kéz. Ez a független áldó kéz nem az emberé. Ez az isteni jelenlétet a legtöbb kultúrában megjelenítő kéz, a létezést a maga bonyolultságában, sokszor az ember számára ellentmondásos voltában is megáldó isteni jóváhagyás.
Greco képe, az Evangélista Szent János ráerősít a Cosimo-képen látható kettősségre. A kép itt is az ifjú, nőies arcú evangélistát ábrázolja. Itt a kéz is inkább nőies, és a kehelyre mutat, amiből egy sárkány emelkedik ki (távozik?) a kozmikus eredetre utaló spirális farokkal. A sárkány a gnosztikusok szimbóluma volt.11 A sárkány legyőzése Szent György által eredetileg a gnosztikusok elleni római vallási győzelem szimbólumokba rejtett felmutatása. A boroskehelyből kiemelkedik-kiűzetik a sárkány (vérvonal). Csak az a baj, hogy nem tudjuk, ez a lányos arcú fiú kire néz ilyen kérdően, amikor egyáltalán nem fenyegetően (kiűzően) rámutat a kehely–sárkány-jelenetre, hogy íme...
A Krisztus utáni második századi gnosztikus ophiták dualista teológiát hirdettek, amelyben mind a világegyetemben végbemenő folyamatok, mind a kaotikusnak és gonosznak tartott anyagi világ kezdete és ősoka egy szellemi Legfelsőbb Lény. Az ember e két ellentétes résznek, a szelleminek és anyaginak a keveréke. Csak a gnózis, a jóról és a rosszról csupán a beavatottak számára elérhető titkos tudás oldozhatja el az embert az anyag fogságából, és juttathatja el az ismeretlen Istennek, minden létező forrásának a megértéséhez.
Az ophiták közé tartoztak a naasszénusok és a káiniták (!) is. Az ophiták számára Jahve, a zsidók istene, csupán egy alacsonyabb rendű démiurgosz, aki a Rossz is, mert a világot gonoszul teremtette meg. Különös jelentőséget tulajdonítanak a Teremtés könyvében szereplő kígyónak, amely lehetővé tette az emberek számára, hogy részesüljenek a jó és a rossz tudásából, amit Jahve elzárt előlük. Krisztust egészében szellemi lénynek tartották, aki az ember Jézussal való egyesülése révén tanította az üdvösséghez vezető gnózist.12
A sárkány (kígyó) és a kehely összefüggő szimbolikájának van egy rejtett (vagy "átírt") társa is – a szűz. A középkori művészetben elterjedt ábrázolás volt a kelyhet tartó tiszta és szépséges szűz. Amint a X. ábrán látható, a Bölcsesség, az Alma Mater megkoronázott szimbolikus alakja egyik kezével a Napot (a napfényt) tartja, a másikkal egy kelyhet, amelyben az égi harmat (mi is az?) gyűlik egybe. Az apokrif Megváltó könyvei-ben Krisztust mondják annak, aki "egy ihletettséggel és bölcsességgel és hasonlóképpen elővigyázatossággal teli kelyhet hoz, és odaadja ezt a léleknek, és beleveti a lelket egy testbe, mely képtelen lesz elaludni és felejteni amiatt a kehelynyi elővigyázatosság miatt, amit néki adtak; de lélekben egyre csak tisztább lesz, és a Fény Szüzének utasítására keresi titkait a fénynek, míg rá nem lel avégből, hogy (eme lélek) birtokba vehesse a Fényt immár örök időkre".13
De ezek a tételek még mindig nem magyarázzák meg, hogyan s mitől került ilyen szimbólumcsokros állandó kapcsolatba a boroskehely, a kígyó és a szűz.
Az Innsbruck melletti Ambras-kastély e b é d l ő j é n e k mennyezetén látható egy kép (1. ábra), melyet Giovanni Battista Fontana festett 1586-ban. Célja szerint a csillagos ég allegorikus jelentését ábrázolja. Amint ezen a képen látható, az égen a kígyó tartja a kelyhet hűen, ahogy az égbolt csillagtérképén a Hydra (Kígyó) fölött van a Crater (Kehely) csillagkép. Ha megnézzük a déli égbolt csillagtérképét, akkor a Kígyó fölött ott találjuk a Szűz csillagképet a déli égbolt fölső részének legfényesebb csillagával, a Spicával (Kalász), valamint itt van még a Corvus (Holló) csillagkép is. Egy 17. századi alkímiai értekezés, a Philosophia Reformata egy elfelejtett régi kozmikus világképet idéz (2. ábra), amelyben az itt tárgyalt szimbólumok összessége teljes együttállásban szerepel: a holló, a koronázott férfi és nő, Androgün, a kehely és a kígyók, a napfejű életfa tizenkét ággal, holdakkal (egy éven belüli holdfázisok összessége). A kehely asztronómiai mérőeszköz voltára is van adat, Michael Poynder14 mutatja be részletesen. A Derrynaflanban talált 9. századi kehely (3. ábra), kehelytányér és a mellettük talált szűrőkanál szerinte a szerzetesek asztronómiai eszközei, akik az akkori világ matematikusai, asztronómusai és alkimistái voltak. A keresztény valláson belül továbbvitték a dravidák mágikus rítusait. Tudásuk, intuitív adottságaik a kőkorszak előtti évezredekre nyúltak vissza. Michael Poynder szerint nem teljesen világos, hogyan használták a kehely "számlapját" (titkát?). Szigorúan titokban tartották, hiszen ha ezeket a szent edényeket a hivatalos kereszténységen kívül is ismerték volna (?) mint tudományos és gyakorlati eszközöket, akkor (szerinte) megsemmisült volna a borral és vérrel való kapcsolatuk.
Mindenesetre a mitológiai távlatokból felsejlik annak a lehetősége, hogy a Szűz, a Kehely és a Kígyó kozmikus együttállásában egy elsüllyedt világkép kozmikus szövetsége van jelen. Abban a világképben a szűz nem tiporja a kígyót (sárkányt), hanem a kehely jegyében rátámaszkodik, és – amint azt Gasparo Miseroni 1565–70-ben készült sárkányos kupája (4. ábra) ábrázolja – a sárkány két spirálba csavarodó szárnyával őrzi a kelyhet, olyan tartásban, amilyen ábrázolásban a kerubok őrzik a frigyládát.
Feltehetjük a kérdést, hogyan, mikor és mitől lett a kígyó–sárkány végképp démonikus, negatív figura? Az a szárnyas kígyó, amely az egyiptomi Királyok Völgyének egyik sírfestményén az élet teremtésének központi jelképe, amely a sötétségből kihasítja a világosságot, és a végtelenség jelén (kulcsán) átbújva megteremti az anyagi létezést, majd két szárnyával védelmezi az új minőségű végtelenséget (5. ábra). Ez a szárnyas kígyó fejezi ki az univerzum energiáinak a beáramlását a térbe és az időbe.
Ennek az erőnek a negatív értelmezése, sőt démonizálása – világképfordulás nyomait őrzi. Valamikor, valahol megzavarodott a világegyetem korábbi élő és szakrális felfogásának központi gondolata. Felfedezhető ez az Ószövetség-rézkígyó történetében is, ami már kétszeresen is ambivalenssé teszi a kígyó jelképet. Egyrészt, mert kígyók marják a zsidókat, és mérgük ellen valójában egy bálvány (Mózes, a bálványirtó bálványa), a keresztre feszített rézkígyó az isteni segítség:
Készíts egy rézkígyót, és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad. Csinált tehát Mózes egy rézkígyót, és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintenek rá, meggyógyulnak. (4Móz 21,9)
A néprajztudomány ezt tekinti az analógiás mágia tiszta képletének. A kígyó meghasonlást okozott az ókori zsidóság hitvilágában, és ezért nem véletlen, hogy Hiszkija júdeai király (Kr. e. 728–699) érdemei között szerepel, hogy: Azt cselekedte, ami igaz az Úr előtt, egészen úgy, ahogy atyja, Dávid cselekedett. Ő eltávolította a magaslatokat, összetörte az emlékoszlopokat, kivágta a berkeket s összezúzta a rézkígyót, amelyet Mózes csinált. (2Kir 18,3-4)
A sémita népek és – főleg az Ószövetség hatására – az európai népek elfogadták a gonosz kígyó képet. Várkonyi Nándor mutatott rá szépen, hogy ez nem volt véletlen, ugyanis valójában ezek a népek teremtették meg az énkultuszt, s változtatták a történelmet az individuum történelmévé. Az ő szemükben a sárkány kártékony, mert a természet érintetlen őserejét jelképezi, amivel az azt uralma alá hajtó emberiség végzetesen szembefordul. Vélhetőleg erről a világképváltásról szól a Nagy Pán halott jól ismert, rejtélyes képlete is.
Talán nem véletlen, hogy a kígyó ügyében az Újszövetség is állást foglal, és János evangélista beemeli a kígyókirályt Krisztus király előképei közé: Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, így fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. (Jn 3,14-15)
A Cremona melletti Pieve Terzagni-i plébániatemplom mozaikpadlóján található megfejthetetlennek tűnő, 11. századi mágikus betűnégyszög, újra és újra elvarázsolja a kutatók képzeletét. A "SATOR AREPO TENET OPERA ROTAS" úgy van beleírva egy 5x5-ös mezőből álló rácsozatba, hogy ezt az öt szót lehet elolvasni vízszintesen és függőlegesen is.15 A mondatot szó szerint úgy szokták lefordítani: "A magvető (vagy ősalkotó) Arepo fáradsággal tartja a kereket."
Más (Endres, 1951) anagrammatikus átírást javasol, miszerint: PETRO ET REO PATET ROSA SARONA azaz "Péter számára, jóllehet bűnös, készen áll Sáron rózsája". Claus Schedl megállapítja, hogy a betűk számértéke szerint a tizenkét magánhangzó összege 354 (egy holdév napjainak száma), a 13 mássalhangzó pedig összesen 2730 (71-72 napév napjainak a száma). Sok más magyarázat közül a legérdekesebb Meysing véleménye, aki szerint a középen lévő N-et a nahaš (kígyó) szóra lehet vonatkoztatni. Ha a betűnégyzetet a magánhangzókkal a következőképpen olvassuk: setör ro's pinnah nahaš, akkor ez azt jelenti, hogy "a fordulópont titka a kígyó". Mivel a nahas˘ számértéke ugyanannyi, mint a mas˘iahé ("messiás"-é), a világkerék valamilyen messiási (kozmikus megváltási) értelmen alapulhat, amelyet a központi N mint "forgáspont" köré alakítottak ki. Véleményem szerint ezt az elképzelést erősíti a mozaiknak az az elrendezése is, hogy a négy evangélista közé középre helyezett betűnégyzetet balról egy griffszerű sárkány védi. Ráadásul a legerősebb analógiavarázst zárja magába a Satorformula TENET szava, amelyet a visszafelé olvasás sem szüntethet meg, mert a teleírt betűnégyzet értelme ugyanaz marad akkor is. A világkereszt közepére szögezett kígyó a fordulópont, az eljövendő világfordulópont titka is.16
A bor, a kehely és a kígyó szimbólumcsokrának vázlatos feltárásával arra akarom ráirányítani a figyelmet, hogy a boroskehely és az abból "kiűzött"17, kiemelkedő kígyó–sárkány valami mély "tudást", őshagyományt képvisel, aminek csak egy rejtett – az eucharisztiában is elrejtett – misztérium ad örök értelmet. Sejtésem szerint azt, hogy az eucharisztia nemcsak az emberi, földi megváltáshoz, hanem a kozmikus megváltáshoz is megnyitotta az utat. És helyreáll a "világ gyémánt tengelye"...
(Ez az írás A bor csodája című, A Nagy Szertartás a mitikus időktől Dionüszoszon keresztül az eucharisztiáig alcímű, egy éven belül megjelenő kötetből való.)
Jegyzetek:
Herbert Whone Church, Monastery, Cathedral. An Illustrated Guide to Christian Symbolism című könyvében (Shaftesburry, 1990, Element Books) a kehely címszó alatt bővebben kifejti ezt a tételt.
lóbab (Vicia)
Például az iszlám misztikus irodalomban a serleg a szív jelképe. A szív a lélek fő mozgatójaként és belső szemléletként is értelmezhető. A beavatott szív valójában egy mikrokozmosz. Így érthető, hogy miért hasonlítják az eszményi királyt megtestesítő perzsa Dzsamsid (Jima) serlegéhez, amelyben a király számára a világmindenség jelent meg, hogy kedvére szemlélhesse. Az óegyiptomi kultúrában Ámon rának szív alakú kelyhe van.
Még abban az értelemben is, hogy az időszámítás első századaiban vált láthatóvá a Keverőedény, más néven a Serleg csillagzat, így az ég is borosserlegek emelgetésére adott jelet, ahogy erre Jankovics Marcell Jelkép-kalendárium című művében felhívja a figyelmet. De a kozmikus mitológiák is ismerték a kehely és a kígyó kapcsolatát, elég itt a Serleg csillagképből kiinduló Vízikígyó csillagkép viszonyra utalni.
Ludovico Lazzalli Calix Christi et Crater Hermetis című, 1505-ben Párizsban megjelent értekezésében azt állítja, hogy az Istenről való tudást ugyanúgy megközelíthetjük Krisztus kelyhéből, mint Hermész serlegéből (tanaiból).
Laurence Gardner 1999-ben megjelent, Genesis of the Grail Kings című (magyarul is olvasható) könyvében nagy apparátussal bizonyítja, hogy a Biblia összeállítói Ádám fia, Sét kedvéért "megfeledkeznek" a párhuzamos uralkodócsaládról. A legfőbb cél az volt, hogy elrejtsék a királyi vérvonal tagjának, Tubalkain fiának valódi örökségét, aki a legfontosabb sumér kapcsolatot jelenti az egyiptomi fáraókkal. Szerinte Hám és Nimród dinasztiája (Káin, Lámek és Tubalkain leszármazottai) a Grál-királyság igazi örököse. Bunyevácz Zsuzsa A Szent Grál üzenete. Az eltitkolt magyar vonatkozások című, 2007-ben megjelent, tárgyilagosságra törekvő művében széles nemzetközi irodalmi kitekintéssel arra a következtetésre jut, hogy a szent vérvonal elején többek között Nimród áll, aki a néphit szerint és a középkori krónikák szerint is a magyarok ősapja. Ha viszont a Szent Grál valóban Jézus szent vérvonalát jelenti, akkor annak évezredekkel Dávid király születése előtt, Nimródtól kellett indulnia. Jézus maga különben pozitív értelemben használja a kígyót, mikor tanítványainak azt mondja, hogy legyenek "okosak, mint a kígyó" (Mt 10,16). Ebből a tételből is eredően díszíti kígyó a bizánci és kopt püspökök botját. Várkonyi Nándor Sziriat oszlopai című könyvében pontosan rámutat a sárkány-szimbólum lényegére: a sárkány átlósan ellentétes erkölcsi tulajdonságokat testesít meg: jótevő hatalmat, kegyes bölcsességet, orvosló tudományt vagy romboló erőt, ártó szándékot, gonosz tudást. De a szemléből kitűnik az is, hogy noha majd mindenütt mindkét szín alatt jelenik meg, jó és rossz szerepe egyenlőtlenül oszlik meg a népek szerint: a közép-amerikai indiánok, kínaiak és az indusok jóformán csak a kegyes hatalom megtestesítőjét látják benne, a sémita és az indoeurópai népek túlnyomórészt az ártót és rombolót, s a két fajta közül a jó mindig a régibb.
A római katolikus egyház már a középkorban igyekezett a Szűz Mária-kultusszal egyensúlyozni ezt a helyzetet. Kiemelkedő ebből a szempontból Clairvaux-i Szent Bernát tevékenysége. Az sem véletlen, hogy egyesek szerint az ő jele a sárkány volt. Az újabb korban pedig Mária Magdolna rehabilitációja is megtörtént.
Leonardót egyszer fogták homoszexualitás vádjával perbe, de akkor is felmentették. A Leonardo homoszexualitásáról elterjedt vélekedést az is fokozta, hogy a homoszexualitás modernkori nyílt megvallása szívesen keres világhírű ősöket. Leonardo körül a félreértést fokozta Freud híres, róla szóló pszichoanalízise is. Arról azonban kiderült, hogy egy fordítási hibán alapszik. Freud összetévesztette a Leonardo álmában megjelent sárkányt (szót) a keselyűvel (szóval), és így egy ragadozó madár szimbólumára alapította analízisét. Lásd: Who's Who in Gay and Lesbian History. Routledge, London and New York, 2001.
Furcsa előképe ennek az a meg-megújuló vita, ami Jahvéról és az ő Aserajáról szól. Lásd: John J. Collins: A Biblia Bábel után című könyvében (Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2008).
Jellemző például az androgün jelenség félreértelmezése André Bretonnál, méginkább Arturo Schwarznál, ezt lásd magyarul a Bak Imre és Zelnik József által szerkesztett Kapcsolatok című kötetben (Népművelési Intézet, Budapest, 1980).
Massimo Scaligero Grál című könyvében az androgün és az éden fejezetben azt írja: "...az Androgín gyökérzeti erejének helyreállításához vezető út a Grál mondájában sejtetett vállalkozás, és egyszersmind az Ízisz–Szófia szimbólumnak is megfelel. ...Az Ízisz–Szófia megjelenése a Szűz képében ismerhető fel, lábainál a Holddal és a Kígyóval."
Ad de Vries: Dictionary of Symbols and Imagery. London, Amsterdam etc., 2004, Elsevier.
Lásd: Britannica Hungarica
G.R.S. Mead: Fragments of a Faith Forgotten. New Hyde Park, 1960, University Books.
M. Poynder: Ogham and the Early Monks. In: Pi in the Sky. Cork, 1992, The Collins Press.
Hans Biedermann: A mágikus művészetek zseblexikona (Budapest, 1989, Szépirodalmi Kiadó) részletesen tárgyalja a témát.
Különben a szavakkal játszva a nahaš (nahash = kígyó) szóban rejtőzik a nehoshet (réz) és talán a nihesh, a jövőbe látás, a jövendölés gyakorlata is.
A szellem szabad világa kinyilváníthatja játékosan azt is, hogy a sárkány kiűzhetetlen a borból. Ugyanis a sárkány héberül tanin, a tanin, tannin (csersav) pedig a bor örök tartozéka, benne azokkal az antioxidánsokkal, amelyek a legújabb kutatások szerint is meghosszabbítják az életet. Nyelvészek közbeszólhatnak, hogy a tannin szó a német Tanne (fenyőfa, Oh Tannenbaum, oh Tannenbaum...) szóból ered. Szerintem inkább a breton tann (tölgyfa) szóból. Már csak azért is, mert új tölgyfa hordóban barrikolják a bort. Hogy a héber tanin szónak és a bor-tannin szónak mi köze egymáshoz, azt csak az istenek tudják, akik nevet adtak itt a földön mindennek, és fönn az égen a csillagoknak is.
Ökotáj, 41–42. sz. 2009. 151–160. o.
http://www.okotaj.hu/szamok/41-42/ot41-12.htm
ám a bort mindenkinek önszántából kell meginnia,
azon ősi bölcsesség értelmében,
amelyet a hallgatás a mai napig érintetlenül megőrzött.
(Iamblikhosz: De mysteriis)
...ha bor van benne, s ha vér
A kehelyhez kapcsolódó szimbolizmus kimeríthetetlennek tűnik, mint maga a csodálatos, kimeríthetetlen (kiüríthetetlen) kehely. A latin nyelvben calix, görögül kalyx eredeti jelentésében serleg, a virág vagy bimbó kelyhe. Maga a szó eredetében a virág magjában fellelhető és kiteljesedett lényegre mutat. A ciborium szó is erre utal.1 A latin ciborium, serleg az egyiptomi bab2 magtokjának alakját utánozza, s ugyancsak Egyiptomban a szív hieroglifája a váza formájú edény. Ez mély összhangban van azzal, hogy a vért tartalmazó edény életforrás, és így a szív,3 a közép, a létezés központjának is megfelelője. Ezért nem véletlen, hogy a serleg kozmikus szimbólum4 a mindenség szimbóluma is. A világtojás két fele két egymással szembeforduló serleg, a dómok kupolaboltozata ennek égi felét jelképezi.
A világ szinte valamennyi kultúrájában megjelenő, kelyhet tartó férfi az égivel kapcsolatot tartó földi fél. Jól ismertek azok a kőszobrok, amelyek a volt szkíta területeken egészen Mongóliáig megjelennek, vagy sumér területekről ugyanúgy előkerültek, mint Mexikóból és Európából is.
A kelyhet tartó férfi a Nagy Szertartás főpapja, a szakrális földi liturgia főszereplője. A kehely képében a szakrális edény van jelen. Ezen az "edényen" keresztül egymásra utalnak a vallások.5 A kehely, a serleg, a kupa eredetében a koponya lefűrészelt felső része ismerhető fel (lásd például a tibeti áldozati koponyaedényeket), amit kupának is neveznek. Ebbe kerül általában az áldozati bor, ami az eucharisztiában az égi és földi szövetség vérévé válik.
Jézus életében három edény, három kehely van jelen. Az első az anya, maga Mária, aki földi "edényként" magába fogadja az isteni megtestesülést. A második az Úrvacsora kelyhe, aminek a tipológiai szimbolizmus szerint Melkizedek boroskelyhe az előképe. Ebben valósul meg a kehely csodája, a misterium calicis, amelyben a bor transzcendentális szereppel bír. Ezáltal jön létre a keresztények közössége Krisztussal (Pál 1Kor 10,16). A harmadik pohár Jézus életében a keserű pohár: "Atyám! Ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazonáltal ne úgy legyen a mint én akarom, hanem a mint te" (Mt 26,39). Itt a kehely-szimbólum arra is utal, hogy be kell fogadni az isteni akaratot, az embernek el kell fogadni az Istentől eredő sorsát.
...és ha (sárkány) kígyó
Az európai kultúrában az ószövetségi tételek miatt a kígyó negatív, ártalmas jelentést kapott. Ő a két ősszülő, Ádám és Éva – és rajtuk kezdve az emberiség – bűnre, ősbűnre csábítója, s az azóta tartó bűnhődés okozója. Más kultúrákban a kígyó, főleg a sárkány az ős, a legősibb királyi vérvonal. Egyértelműen hirdeti ezt magáról például a kínai hagyomány. A legújabb Grál-kutatás azt is tudni véli, és próbálja bizonyítani, hogy az Ószövetségben gyilkossággal rágalmazott káini vérvonal a sárkány-dinasztia, amiből Nimród és Jézus Krisztus is származott.6 Remélhetőleg az így feltárulkozó mitikus történelem a tudás tiszta borát önti a kehelybe, és nem újabb zavaros lőréket.
A kígyó az ógörög mitológiában sem volt eredetileg negatív figura, sőt... Melampusz, az egyik legrégibb mitikus hős – aki az emberiséget megtanította a gyógyításra – ifjúságát Pylusban töltötte, s afféle ógörög Szent Ferencként sok jót tett, főleg az állatokkal. Vele történt, hogy kiskígyókat talált, amelyeknek az anyját elpusztították. Felnevelte őket, s azok hálából nyelvükkel kitisztították Melampusz fülét. Így az megértette az állatok nyelvét, és jóstehetségre tett szert. Fontos tudnunk, hogy ugyanezt a Melampuszt tekintették a Dionüszosz-kultusz megteremtőjének. Így tehát a kígyó (sárkány) beavatású ember alapítja a boristen Dionüszosz vallását. Melampusz élettörténete még egy rejtélyre világít rá. Argosz királya, Anaxagorasz segítségül hívta a nagy gyógyítót, mert a város asszonyai gyógyíthatatlan őrjöngésben szenvedtek, amiért súlyosan megsértették Dionüszosz istent. Ez a tétel arra utal, hogy az eredeti Dionüszosz-kultusz nem az őrjöngésig fokozott bacchanália volt, hanem éppen azok váltak őrjöngővé, akik megsértették a vallás szakralitását. A Dionüszosz-kultusz átalakítása, átalakulása, pálfordulása mélyrehatóan befolyásolhatta a görög kultúrát. Valami Mássá vált...
A borral teli áldozati kehelynek egy misztikus furcsa lakója is van, a kígyó vagy a sárkány. Az evangélista Szent János attribútuma – a sas mellett – a kígyó a kehelyben, ami azon a legendán alapul, hogy mérgezett bort ivott a kehelyből, de az nem ártott neki. Azonban vélhetőleg itt a méreg eredetileg nem vegyi anyagot jelent, hanem azt a szellemi, lelki "mérget", amit a kígyó, a sárkány jelképez. A keresztény ikonográfiában az ószövetségi átvétel miatt a sárkány jelenti az ördögöt. Szent Mihály és angyalai a Gonosz ellen harcoltak. Egyesek szerint ezt írja le Ézsaiás:
"Hogy is hullottál le az égből,
te fényes csillag, hajnalnak fia?
Hogyan buktál a földre,
te, aki szolgaságba döntötted a nemzeteket?"
(Iz 14.12)
A fényes csillag héber kifejezés fordítása a latin Vulgatában "Lucifer". Ez a 14. szakasz azonban egyértelműen Babilon királyáról szól, aki később az utolsó idők Babilonját vezető "fenevad" előlegezett megszemélyesítője. Ez a szakasz mélyen rámutat az Ószövetség vallási csapdájára, arra, hogy állandóan kozmikus mitológiai képletek és teológiai fogalmak keverednek a zsidó nép történetének vélt vagy valós elemeivel, vágyaival. A Mózes-hit és a judeo-kereszténység ebből fakadó ellentmondásaira Simone Weil hívta fel a figyelmet. "Isten pusztán evilági ígéretekkel fordul Mózeshez és Józsuéhoz egy olyan korban, amelyben Egyiptom egész figyelmével a lélek örök üdvösségét kutatta."
Visszatérve a "boroskelyhes" kígyó történetére, sejthetjük, hogy ebben a képben ősmitológiák ütköznek össze, kozmikus világértelmezések derengenek át a vallási fátyolon. Jól példázza ezt az európai művészettörténet két gyönyörű boroskelyhes-kígyós képe, Piero di Cosimóé és El Grecóé. Két nagy rejtőzködő képpel van itt dolgunk. Tökéletesen bemutatják azt a helyzetet, hogy a festők abban a korban (16. század) egyszerre akartak megfelelni a római katolikus kánonnak, és próbáltak valami rejtett tudást közvetíteni, átmenteni. Mintha mindkettőjüknek egy másik hagyományról is lenne ismeretük. De miről? Vagy csak az utókor fellobbant barkácsoló-képzelete lát bele ezekbe a képekbe általuk nem sugallt titkokat?
Piero di Cosimo firenzei festő különc, emberkerülő, túlérzékeny művész volt. Leonardo kortársaként sokat tanult a zseniális mestertől. Technikailag is, amikor elsajátította a sfumato (füstszerű fény-árnyék hatás) technikát, de ennél érdekesebb, hogy több képének kompozíciója, sőt részletmotívumai is Leonardótól származnak. Így nem csoda, hogy van egy képe, amit Leonardo is festhetett volna. Ez az evangélista Szent János a kehellyel és a kígyóval. Első ránézésre látszik, hogy Cosimo Szent Jánost nőies, de inkább teljesen női arccal festi meg, ugyanúgy, ahogy Leonardo is az Utolsó vacsora képén. Abban is Leonardo példáját követi, hogy ennek a nőies lénynek markáns férfikezeket rajzol. Így mindkét művész tökéletesen megoldja az androgün ábrázolásának rendkívül nehéz kérdését. Azt is mondhatjuk, hogy Leonardo festészetének a központi gondolata az androgün – a történelemben elhomályosult – alakjának a megelevenítése, az, amit Weöres Sándor Az új évezred szelleme című versében így tár elénk: "Mindent Isten szemével nézni – se férfiasan, se nőiesen." Vélhetőleg tiltakozás volt ez a katolikus egyházban az Ószövetség hatására eluralkodott férfi-dominancia7 ellen is. Főleg talán ezért a lázadásáért rágalmaztatott meg Leonardo homoszexualitással.8 De ezt értette félre – sokszor tudatosan – az a Krisztusellenes új irodalom, amelyik hatalmas apparátussal kívánja bizonyítani Jézus szexuális kapcsolatát Mária Magdolnával, általában onnan kiindulva, hogy az Utolsó vacsora képen szerintük egy nő ül Jézus mellett.9 Vélhetőleg ezeken a képeken a két festő (akarva-akaratlanul?) együtt jeleníti meg az őstradíció androgün eszméjét, a szintén őshagyományból eredő napsárkány szimbolizmust és a krisztusi újszövetséget.
Ma már nehezen értelmezhető, miért volt olyan fontos az androgünitás eszméje, ami a maga teljességében a leonardói reneszánszban jelent meg utoljára, majd át- és félreértelmezve a szürrealistáknál, a dadaistáknál, és jóval később egyes akcionista és pop művészeknél.10 Az androgünitásban kifejeződő nembeli maszk az emberi létezés alaptétele. Ennek újraértelmezése és pontos megértése a földi emberi létezés sarokpontja, olyannyira, hogy ezen a ponton keresztül ki lehet fordítani magából az emberi jelenséget, ahogy ez a huszadik században meg is történt. Az elmúlt száz évben tanúi lehetünk egy totális mítoszhamisításnak, ami egy vélt hagyományra hivatkozva azt hirdette, hogy a "szent" androgün eszme azt jelenti, hogy a nőnek egyre inkább férfivé, a férfinek pedig egyre jobban nővé kell válnia, pedig az androgün félig férfi, félig nő jellege azt jelenti eredetében, hogy a férfinek mindinkább férfivá, a nőnek pedig egyre inkább nővé kell válnia. Így ér majd össze az idők teljességében a kezdet mítosza, az androgün teljesen férfi és teljesen nő felülmúlt egysége. Erre utal Piero di Cosimo képének a boroskehelyből kiemelkedő, időspirált magában foglaló kígyója is, amely ezen a képen egyáltalán nem egy kígyóűzés elszenvedője, hanem az idők kezdetére utaló jel. Szinte felesel az evangélistával, aki egyáltalán nem fenyegetőleg emeli rá a kezét, hanem meglepően áldólag. Sőt mintha nem is a saját kezét emelné, mert a karból anatómiailag hitelesen rajzolva így nem emelkedhet fel ez a kéz. Ez a független áldó kéz nem az emberé. Ez az isteni jelenlétet a legtöbb kultúrában megjelenítő kéz, a létezést a maga bonyolultságában, sokszor az ember számára ellentmondásos voltában is megáldó isteni jóváhagyás.
Greco képe, az Evangélista Szent János ráerősít a Cosimo-képen látható kettősségre. A kép itt is az ifjú, nőies arcú evangélistát ábrázolja. Itt a kéz is inkább nőies, és a kehelyre mutat, amiből egy sárkány emelkedik ki (távozik?) a kozmikus eredetre utaló spirális farokkal. A sárkány a gnosztikusok szimbóluma volt.11 A sárkány legyőzése Szent György által eredetileg a gnosztikusok elleni római vallási győzelem szimbólumokba rejtett felmutatása. A boroskehelyből kiemelkedik-kiűzetik a sárkány (vérvonal). Csak az a baj, hogy nem tudjuk, ez a lányos arcú fiú kire néz ilyen kérdően, amikor egyáltalán nem fenyegetően (kiűzően) rámutat a kehely–sárkány-jelenetre, hogy íme...
A Krisztus utáni második századi gnosztikus ophiták dualista teológiát hirdettek, amelyben mind a világegyetemben végbemenő folyamatok, mind a kaotikusnak és gonosznak tartott anyagi világ kezdete és ősoka egy szellemi Legfelsőbb Lény. Az ember e két ellentétes résznek, a szelleminek és anyaginak a keveréke. Csak a gnózis, a jóról és a rosszról csupán a beavatottak számára elérhető titkos tudás oldozhatja el az embert az anyag fogságából, és juttathatja el az ismeretlen Istennek, minden létező forrásának a megértéséhez.
Az ophiták közé tartoztak a naasszénusok és a káiniták (!) is. Az ophiták számára Jahve, a zsidók istene, csupán egy alacsonyabb rendű démiurgosz, aki a Rossz is, mert a világot gonoszul teremtette meg. Különös jelentőséget tulajdonítanak a Teremtés könyvében szereplő kígyónak, amely lehetővé tette az emberek számára, hogy részesüljenek a jó és a rossz tudásából, amit Jahve elzárt előlük. Krisztust egészében szellemi lénynek tartották, aki az ember Jézussal való egyesülése révén tanította az üdvösséghez vezető gnózist.12
A sárkány (kígyó) és a kehely összefüggő szimbolikájának van egy rejtett (vagy "átírt") társa is – a szűz. A középkori művészetben elterjedt ábrázolás volt a kelyhet tartó tiszta és szépséges szűz. Amint a X. ábrán látható, a Bölcsesség, az Alma Mater megkoronázott szimbolikus alakja egyik kezével a Napot (a napfényt) tartja, a másikkal egy kelyhet, amelyben az égi harmat (mi is az?) gyűlik egybe. Az apokrif Megváltó könyvei-ben Krisztust mondják annak, aki "egy ihletettséggel és bölcsességgel és hasonlóképpen elővigyázatossággal teli kelyhet hoz, és odaadja ezt a léleknek, és beleveti a lelket egy testbe, mely képtelen lesz elaludni és felejteni amiatt a kehelynyi elővigyázatosság miatt, amit néki adtak; de lélekben egyre csak tisztább lesz, és a Fény Szüzének utasítására keresi titkait a fénynek, míg rá nem lel avégből, hogy (eme lélek) birtokba vehesse a Fényt immár örök időkre".13
De ezek a tételek még mindig nem magyarázzák meg, hogyan s mitől került ilyen szimbólumcsokros állandó kapcsolatba a boroskehely, a kígyó és a szűz.
Az Innsbruck melletti Ambras-kastély e b é d l ő j é n e k mennyezetén látható egy kép (1. ábra), melyet Giovanni Battista Fontana festett 1586-ban. Célja szerint a csillagos ég allegorikus jelentését ábrázolja. Amint ezen a képen látható, az égen a kígyó tartja a kelyhet hűen, ahogy az égbolt csillagtérképén a Hydra (Kígyó) fölött van a Crater (Kehely) csillagkép. Ha megnézzük a déli égbolt csillagtérképét, akkor a Kígyó fölött ott találjuk a Szűz csillagképet a déli égbolt fölső részének legfényesebb csillagával, a Spicával (Kalász), valamint itt van még a Corvus (Holló) csillagkép is. Egy 17. századi alkímiai értekezés, a Philosophia Reformata egy elfelejtett régi kozmikus világképet idéz (2. ábra), amelyben az itt tárgyalt szimbólumok összessége teljes együttállásban szerepel: a holló, a koronázott férfi és nő, Androgün, a kehely és a kígyók, a napfejű életfa tizenkét ággal, holdakkal (egy éven belüli holdfázisok összessége). A kehely asztronómiai mérőeszköz voltára is van adat, Michael Poynder14 mutatja be részletesen. A Derrynaflanban talált 9. századi kehely (3. ábra), kehelytányér és a mellettük talált szűrőkanál szerinte a szerzetesek asztronómiai eszközei, akik az akkori világ matematikusai, asztronómusai és alkimistái voltak. A keresztény valláson belül továbbvitték a dravidák mágikus rítusait. Tudásuk, intuitív adottságaik a kőkorszak előtti évezredekre nyúltak vissza. Michael Poynder szerint nem teljesen világos, hogyan használták a kehely "számlapját" (titkát?). Szigorúan titokban tartották, hiszen ha ezeket a szent edényeket a hivatalos kereszténységen kívül is ismerték volna (?) mint tudományos és gyakorlati eszközöket, akkor (szerinte) megsemmisült volna a borral és vérrel való kapcsolatuk.
Mindenesetre a mitológiai távlatokból felsejlik annak a lehetősége, hogy a Szűz, a Kehely és a Kígyó kozmikus együttállásában egy elsüllyedt világkép kozmikus szövetsége van jelen. Abban a világképben a szűz nem tiporja a kígyót (sárkányt), hanem a kehely jegyében rátámaszkodik, és – amint azt Gasparo Miseroni 1565–70-ben készült sárkányos kupája (4. ábra) ábrázolja – a sárkány két spirálba csavarodó szárnyával őrzi a kelyhet, olyan tartásban, amilyen ábrázolásban a kerubok őrzik a frigyládát.
Feltehetjük a kérdést, hogyan, mikor és mitől lett a kígyó–sárkány végképp démonikus, negatív figura? Az a szárnyas kígyó, amely az egyiptomi Királyok Völgyének egyik sírfestményén az élet teremtésének központi jelképe, amely a sötétségből kihasítja a világosságot, és a végtelenség jelén (kulcsán) átbújva megteremti az anyagi létezést, majd két szárnyával védelmezi az új minőségű végtelenséget (5. ábra). Ez a szárnyas kígyó fejezi ki az univerzum energiáinak a beáramlását a térbe és az időbe.
Ennek az erőnek a negatív értelmezése, sőt démonizálása – világképfordulás nyomait őrzi. Valamikor, valahol megzavarodott a világegyetem korábbi élő és szakrális felfogásának központi gondolata. Felfedezhető ez az Ószövetség-rézkígyó történetében is, ami már kétszeresen is ambivalenssé teszi a kígyó jelképet. Egyrészt, mert kígyók marják a zsidókat, és mérgük ellen valójában egy bálvány (Mózes, a bálványirtó bálványa), a keresztre feszített rézkígyó az isteni segítség:
Készíts egy rézkígyót, és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad. Csinált tehát Mózes egy rézkígyót, és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintenek rá, meggyógyulnak. (4Móz 21,9)
A néprajztudomány ezt tekinti az analógiás mágia tiszta képletének. A kígyó meghasonlást okozott az ókori zsidóság hitvilágában, és ezért nem véletlen, hogy Hiszkija júdeai király (Kr. e. 728–699) érdemei között szerepel, hogy: Azt cselekedte, ami igaz az Úr előtt, egészen úgy, ahogy atyja, Dávid cselekedett. Ő eltávolította a magaslatokat, összetörte az emlékoszlopokat, kivágta a berkeket s összezúzta a rézkígyót, amelyet Mózes csinált. (2Kir 18,3-4)
A sémita népek és – főleg az Ószövetség hatására – az európai népek elfogadták a gonosz kígyó képet. Várkonyi Nándor mutatott rá szépen, hogy ez nem volt véletlen, ugyanis valójában ezek a népek teremtették meg az énkultuszt, s változtatták a történelmet az individuum történelmévé. Az ő szemükben a sárkány kártékony, mert a természet érintetlen őserejét jelképezi, amivel az azt uralma alá hajtó emberiség végzetesen szembefordul. Vélhetőleg erről a világképváltásról szól a Nagy Pán halott jól ismert, rejtélyes képlete is.
Talán nem véletlen, hogy a kígyó ügyében az Újszövetség is állást foglal, és János evangélista beemeli a kígyókirályt Krisztus király előképei közé: Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, így fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. (Jn 3,14-15)
A Cremona melletti Pieve Terzagni-i plébániatemplom mozaikpadlóján található megfejthetetlennek tűnő, 11. századi mágikus betűnégyszög, újra és újra elvarázsolja a kutatók képzeletét. A "SATOR AREPO TENET OPERA ROTAS" úgy van beleírva egy 5x5-ös mezőből álló rácsozatba, hogy ezt az öt szót lehet elolvasni vízszintesen és függőlegesen is.15 A mondatot szó szerint úgy szokták lefordítani: "A magvető (vagy ősalkotó) Arepo fáradsággal tartja a kereket."
Más (Endres, 1951) anagrammatikus átírást javasol, miszerint: PETRO ET REO PATET ROSA SARONA azaz "Péter számára, jóllehet bűnös, készen áll Sáron rózsája". Claus Schedl megállapítja, hogy a betűk számértéke szerint a tizenkét magánhangzó összege 354 (egy holdév napjainak száma), a 13 mássalhangzó pedig összesen 2730 (71-72 napév napjainak a száma). Sok más magyarázat közül a legérdekesebb Meysing véleménye, aki szerint a középen lévő N-et a nahaš (kígyó) szóra lehet vonatkoztatni. Ha a betűnégyzetet a magánhangzókkal a következőképpen olvassuk: setör ro's pinnah nahaš, akkor ez azt jelenti, hogy "a fordulópont titka a kígyó". Mivel a nahas˘ számértéke ugyanannyi, mint a mas˘iahé ("messiás"-é), a világkerék valamilyen messiási (kozmikus megváltási) értelmen alapulhat, amelyet a központi N mint "forgáspont" köré alakítottak ki. Véleményem szerint ezt az elképzelést erősíti a mozaiknak az az elrendezése is, hogy a négy evangélista közé középre helyezett betűnégyzetet balról egy griffszerű sárkány védi. Ráadásul a legerősebb analógiavarázst zárja magába a Satorformula TENET szava, amelyet a visszafelé olvasás sem szüntethet meg, mert a teleírt betűnégyzet értelme ugyanaz marad akkor is. A világkereszt közepére szögezett kígyó a fordulópont, az eljövendő világfordulópont titka is.16
A bor, a kehely és a kígyó szimbólumcsokrának vázlatos feltárásával arra akarom ráirányítani a figyelmet, hogy a boroskehely és az abból "kiűzött"17, kiemelkedő kígyó–sárkány valami mély "tudást", őshagyományt képvisel, aminek csak egy rejtett – az eucharisztiában is elrejtett – misztérium ad örök értelmet. Sejtésem szerint azt, hogy az eucharisztia nemcsak az emberi, földi megváltáshoz, hanem a kozmikus megváltáshoz is megnyitotta az utat. És helyreáll a "világ gyémánt tengelye"...
(Ez az írás A bor csodája című, A Nagy Szertartás a mitikus időktől Dionüszoszon keresztül az eucharisztiáig alcímű, egy éven belül megjelenő kötetből való.)
Jegyzetek:
Herbert Whone Church, Monastery, Cathedral. An Illustrated Guide to Christian Symbolism című könyvében (Shaftesburry, 1990, Element Books) a kehely címszó alatt bővebben kifejti ezt a tételt.
lóbab (Vicia)
Például az iszlám misztikus irodalomban a serleg a szív jelképe. A szív a lélek fő mozgatójaként és belső szemléletként is értelmezhető. A beavatott szív valójában egy mikrokozmosz. Így érthető, hogy miért hasonlítják az eszményi királyt megtestesítő perzsa Dzsamsid (Jima) serlegéhez, amelyben a király számára a világmindenség jelent meg, hogy kedvére szemlélhesse. Az óegyiptomi kultúrában Ámon rának szív alakú kelyhe van.
Még abban az értelemben is, hogy az időszámítás első századaiban vált láthatóvá a Keverőedény, más néven a Serleg csillagzat, így az ég is borosserlegek emelgetésére adott jelet, ahogy erre Jankovics Marcell Jelkép-kalendárium című művében felhívja a figyelmet. De a kozmikus mitológiák is ismerték a kehely és a kígyó kapcsolatát, elég itt a Serleg csillagképből kiinduló Vízikígyó csillagkép viszonyra utalni.
Ludovico Lazzalli Calix Christi et Crater Hermetis című, 1505-ben Párizsban megjelent értekezésében azt állítja, hogy az Istenről való tudást ugyanúgy megközelíthetjük Krisztus kelyhéből, mint Hermész serlegéből (tanaiból).
Laurence Gardner 1999-ben megjelent, Genesis of the Grail Kings című (magyarul is olvasható) könyvében nagy apparátussal bizonyítja, hogy a Biblia összeállítói Ádám fia, Sét kedvéért "megfeledkeznek" a párhuzamos uralkodócsaládról. A legfőbb cél az volt, hogy elrejtsék a királyi vérvonal tagjának, Tubalkain fiának valódi örökségét, aki a legfontosabb sumér kapcsolatot jelenti az egyiptomi fáraókkal. Szerinte Hám és Nimród dinasztiája (Káin, Lámek és Tubalkain leszármazottai) a Grál-királyság igazi örököse. Bunyevácz Zsuzsa A Szent Grál üzenete. Az eltitkolt magyar vonatkozások című, 2007-ben megjelent, tárgyilagosságra törekvő művében széles nemzetközi irodalmi kitekintéssel arra a következtetésre jut, hogy a szent vérvonal elején többek között Nimród áll, aki a néphit szerint és a középkori krónikák szerint is a magyarok ősapja. Ha viszont a Szent Grál valóban Jézus szent vérvonalát jelenti, akkor annak évezredekkel Dávid király születése előtt, Nimródtól kellett indulnia. Jézus maga különben pozitív értelemben használja a kígyót, mikor tanítványainak azt mondja, hogy legyenek "okosak, mint a kígyó" (Mt 10,16). Ebből a tételből is eredően díszíti kígyó a bizánci és kopt püspökök botját. Várkonyi Nándor Sziriat oszlopai című könyvében pontosan rámutat a sárkány-szimbólum lényegére: a sárkány átlósan ellentétes erkölcsi tulajdonságokat testesít meg: jótevő hatalmat, kegyes bölcsességet, orvosló tudományt vagy romboló erőt, ártó szándékot, gonosz tudást. De a szemléből kitűnik az is, hogy noha majd mindenütt mindkét szín alatt jelenik meg, jó és rossz szerepe egyenlőtlenül oszlik meg a népek szerint: a közép-amerikai indiánok, kínaiak és az indusok jóformán csak a kegyes hatalom megtestesítőjét látják benne, a sémita és az indoeurópai népek túlnyomórészt az ártót és rombolót, s a két fajta közül a jó mindig a régibb.
A római katolikus egyház már a középkorban igyekezett a Szűz Mária-kultusszal egyensúlyozni ezt a helyzetet. Kiemelkedő ebből a szempontból Clairvaux-i Szent Bernát tevékenysége. Az sem véletlen, hogy egyesek szerint az ő jele a sárkány volt. Az újabb korban pedig Mária Magdolna rehabilitációja is megtörtént.
Leonardót egyszer fogták homoszexualitás vádjával perbe, de akkor is felmentették. A Leonardo homoszexualitásáról elterjedt vélekedést az is fokozta, hogy a homoszexualitás modernkori nyílt megvallása szívesen keres világhírű ősöket. Leonardo körül a félreértést fokozta Freud híres, róla szóló pszichoanalízise is. Arról azonban kiderült, hogy egy fordítási hibán alapszik. Freud összetévesztette a Leonardo álmában megjelent sárkányt (szót) a keselyűvel (szóval), és így egy ragadozó madár szimbólumára alapította analízisét. Lásd: Who's Who in Gay and Lesbian History. Routledge, London and New York, 2001.
Furcsa előképe ennek az a meg-megújuló vita, ami Jahvéról és az ő Aserajáról szól. Lásd: John J. Collins: A Biblia Bábel után című könyvében (Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2008).
Jellemző például az androgün jelenség félreértelmezése André Bretonnál, méginkább Arturo Schwarznál, ezt lásd magyarul a Bak Imre és Zelnik József által szerkesztett Kapcsolatok című kötetben (Népművelési Intézet, Budapest, 1980).
Massimo Scaligero Grál című könyvében az androgün és az éden fejezetben azt írja: "...az Androgín gyökérzeti erejének helyreállításához vezető út a Grál mondájában sejtetett vállalkozás, és egyszersmind az Ízisz–Szófia szimbólumnak is megfelel. ...Az Ízisz–Szófia megjelenése a Szűz képében ismerhető fel, lábainál a Holddal és a Kígyóval."
Ad de Vries: Dictionary of Symbols and Imagery. London, Amsterdam etc., 2004, Elsevier.
Lásd: Britannica Hungarica
G.R.S. Mead: Fragments of a Faith Forgotten. New Hyde Park, 1960, University Books.
M. Poynder: Ogham and the Early Monks. In: Pi in the Sky. Cork, 1992, The Collins Press.
Hans Biedermann: A mágikus művészetek zseblexikona (Budapest, 1989, Szépirodalmi Kiadó) részletesen tárgyalja a témát.
Különben a szavakkal játszva a nahaš (nahash = kígyó) szóban rejtőzik a nehoshet (réz) és talán a nihesh, a jövőbe látás, a jövendölés gyakorlata is.
A szellem szabad világa kinyilváníthatja játékosan azt is, hogy a sárkány kiűzhetetlen a borból. Ugyanis a sárkány héberül tanin, a tanin, tannin (csersav) pedig a bor örök tartozéka, benne azokkal az antioxidánsokkal, amelyek a legújabb kutatások szerint is meghosszabbítják az életet. Nyelvészek közbeszólhatnak, hogy a tannin szó a német Tanne (fenyőfa, Oh Tannenbaum, oh Tannenbaum...) szóból ered. Szerintem inkább a breton tann (tölgyfa) szóból. Már csak azért is, mert új tölgyfa hordóban barrikolják a bort. Hogy a héber tanin szónak és a bor-tannin szónak mi köze egymáshoz, azt csak az istenek tudják, akik nevet adtak itt a földön mindennek, és fönn az égen a csillagoknak is.
Ökotáj, 41–42. sz. 2009. 151–160. o.
http://www.okotaj.hu/szamok/41-42/ot41-12.htm
2015. augusztus 4., kedd
Valóban honfoglalás?
A 9. századi Európa történetének egyik jelentős, a jelenre is kihatással lévő eseménye volt a magyarok letelepedése a Kárpát-medencében. Valóban honfoglalásról kell beszélnünk, ahogyan ez minden hivatalos történelemkönyvünkben olvasható, vagy ez valami más volt?! Az első kérdésre röviden és egyértelműen nem a felelet, a másodikra pedig igen, igen ez valami egészen más volt! Árpád katonanépe nem taposott itt el semmilyen magasabb rendű kultúrát, hanem a már korábban itt élő rokon földműves műveltséggel szövetségben alapozta meg a Magyar Királyságot!
De nézzük ezt egy kicsit részletesebben is! Mit s mondanak erről krónikáink? Kezdjük az időben elsővel a krónikáink között:
Anonymus: Gesta Hungarorum: Az egész mű tulajdonképpen erről az eseményről szól, de mégis egyetlen szava sem utal „honfoglalásra”. A geszta egyszerűen fogalmazva azt meséli el olvasóinak, miként vezette vissza Álmos a magyar sereget a Kárpát-medencébe Attila hun nagykirály örökségének visszavételére, valamint azt, Árpád miként verte ki a Kárpát-medencéből a bolgárszláv megszállókat és a segítségükre siető balkáni hadsereget. Kiemelt szerep jut az Árpád és katonái, valamint az őslakosok közötti összetartozást kifejező lakomáknak, örömünnepeknek. Véres harcok helyett nagy népünnepeket, lakomázásokat, vigadozásokat rendeznek. Anonymus Szkítiából való visszaköltözésünkről (De egressu eorum...) és intrantesről, bejövetelről ír. A mű első betűjétől az utolsóig minden betűje a visszatérést, a haza- és népegyesítést, a honvisszafoglalást bizonyítja. Talán éppen ezért nagyon sokan nem is tartották, tartják hitelesnek, történelmi értékűnek.
Akkor nézzük, mit mond a többi krónika!
Kézai Simon: A magyarok viselt dolgairól (1283 k.)
„Egyesek azt mondják, hogy a magyarok második visszatérésükkor Marótot és nem Szvatoplukot találták Pannóniában.”
„Most lássuk, mikor tértek vissza ismét Pannóniába, a visszatérőknek kik voltak a kapitányai.”
Képes Krónika (1358):
„Kezdődik az előbeszéd a második bejövetelről...”
„Az Úr megtestesülésétől számított hatszázhetvenedik évben a magyarok másodízben jöttek ki Szkítaországból...”
Chronica Hungarorum (1473):
„Lássuk most, mely időben tértek vissza másodfokon...”
„A Krónikának ez a második része szól a magyaroknak Pannóniába történt második bevonulásáról...”
Thuróczy János: A magyarok krónikája (1486):
„Lássuk most, mely időben tértek vissza másodszor Pannóniába, és kik voltak a visszatérő magyarok kapitányai.”
„A magyarok krónikája második része szól a magyaroknak Pannóniába való visszatéréséről.”
„Az Úr Jézus Krisztus testet öltésétől számítva tehát hétszáznegyvennégyben, Attila király halálától számítva meg a háromszázegyedik évben a nép nyelvén magyaroknak vagy hunoknak, latinul pedig hungarusoknak nevezett nép V. Konsztantinosz császár és Zakariás pápa idejében ismét bevonult Pannonia földjére.”
PETRUS RANSANUS MŰVE (1490):
Petrus Ransanus (eredeti nevén Pietro Ranzano) lucerai püspök, 1487-1490 között a nápolyi király magyarországi követe volt. Beatrix királyné megbízásából írta „Epithoma rerum Hungararum" (A magyarok történetének rövid foglalata) című, latin nyelvű történeti művet. Ebből idézve:
„Sokan elhatározták közülük, hogy Szármáciát elhagyva Pannoniába mennek… fiaik és unokáik, valamint azok leszármazottai mindig vágytak arra, hogy Pannoniába menjenek, melyet egykor - mint hallották - őseik birtokoltak. Gyalázatos dolognak tartották ugyanis, hogy elfeledjék híres hazájukat”.
Az idézetekből egyértelműen kiviláglik, hogy sehol, egyik középkori krónikánkban sem, de még csak véletlenül sem szerepel egy árva szó sem, egyetlen halvány utalás sem arra vonatkozóan, hogy itt honfoglalás történt volna. Valamennyi krónikánk beköltözésről, bejövetelről, kijövetelekről, visszajövetelről ír, nem pedig honfoglalásról, idegen terület fegyveres erővel történő elfoglalásáról. Az idegenek által megszállt hazába való visszatérést elbeszélő krónikáink és az idegenekre rátelepedő, fegyveres honfoglalást hirdető elméletek között éles ellentét áll fenn. De szeretném gyorsan leszögezni, hogy ez nem nyelvtani kérdés, nem maga a szóhasználat a hangsúlyos, hanem a hozzá kapcsolódó szemléletmód miatt válik ártalmassá maga a szó. Ugyanis a honfoglalás hamis tézise - miszerint a magyarok először Árpád vezetésével kerültek a Kárpát-medencébe - nemcsak azért káros, mert maga a szó erőszakos cselekményt takar, erőszakkal szerzett honra utal - amire még egy sor utalás sincs -, hanem elveszi még a lehetőségét is annak, hogy a magyarságnak ezt megelőzően bármilyen kapcsolata lehessen a Kárpát-medencével és annak történelmével. A jobb esetben ezeregyszáz éves Magyarország hangoztatása hasonló okok miatt káros. De ha arra gondolok, hogy gyakran csak ezeréves Magyarországról beszélünk, akkor bizony még az a furcsa dolog is tetézi a hibát, hogy még magát Árpádot is kitagadjuk az egyébként is csak utólag „kreált" Árpád-házból.
Amikor honfoglalásnak nevezzük Árpád bejövetelét, akkor akaratlanul is azt állítjuk, hogy a magyarok nem őslakói hazánknak, hanem pusztán betolakodók, akik fegyveresen, erőszakkal hatoltak be idegen népek területére, őket elűzve, az ő területüket elbitorolva foglalták el a Kárpát-medencét.
Viszont egyértelműen leszögezhetjük, hogy középkori krónikáink nem ismerték a honfoglalás fogalmát. És itt nem a szó alakjára, megjelenési formájára gondolok, - ami ráadásul a myelvújító mozgalmak sokkal későbbi terméke - hanem a tartalmára. Körülírással és számos más módon pontosan ki tudták volna fejezni a fogalmat krónikáink, ha valóban úgy látták volna, hogy itt ténylegesen erőszakos, fegyveres területfoglalás történt. Ámde ők, miként a fenti idézetekből félreérthetetlenül és egyértelműen kitűnik, mindannyian meg voltak győződve, hogy csupán visszajövetel, visszatérés, honvisszavétel zajlott le. Első krónikáinktól közel háromnegyed évezrednek kellett eltelnie a honfoglalás puszta fogalmának a megszületéséig is. Ez az óriási időbeni késés már önmagában is egyértelmű bizonyíték a fogalom alkalmazásának a létjogosultsága ellen.
Egyértelműen leszögezhetjük, krónikáink visszaköltözésnek, visszatérésnek, második bejövetelnek írják ezt az eseményt, hiszen rokon népek érkezése esetén biztosan nem helytálló a „honfoglalás” szó használata. Sokkal jobban és szebben fejezi ki a történteket a „hazatérés” szó, mint a sajnos széles körben, hivatalosan is elterjedt „honfoglalás” szó.
http://turul.info/turul/honfoglalas
De nézzük ezt egy kicsit részletesebben is! Mit s mondanak erről krónikáink? Kezdjük az időben elsővel a krónikáink között:
Anonymus: Gesta Hungarorum: Az egész mű tulajdonképpen erről az eseményről szól, de mégis egyetlen szava sem utal „honfoglalásra”. A geszta egyszerűen fogalmazva azt meséli el olvasóinak, miként vezette vissza Álmos a magyar sereget a Kárpát-medencébe Attila hun nagykirály örökségének visszavételére, valamint azt, Árpád miként verte ki a Kárpát-medencéből a bolgárszláv megszállókat és a segítségükre siető balkáni hadsereget. Kiemelt szerep jut az Árpád és katonái, valamint az őslakosok közötti összetartozást kifejező lakomáknak, örömünnepeknek. Véres harcok helyett nagy népünnepeket, lakomázásokat, vigadozásokat rendeznek. Anonymus Szkítiából való visszaköltözésünkről (De egressu eorum...) és intrantesről, bejövetelről ír. A mű első betűjétől az utolsóig minden betűje a visszatérést, a haza- és népegyesítést, a honvisszafoglalást bizonyítja. Talán éppen ezért nagyon sokan nem is tartották, tartják hitelesnek, történelmi értékűnek.
Akkor nézzük, mit mond a többi krónika!
Kézai Simon: A magyarok viselt dolgairól (1283 k.)
„Egyesek azt mondják, hogy a magyarok második visszatérésükkor Marótot és nem Szvatoplukot találták Pannóniában.”
„Most lássuk, mikor tértek vissza ismét Pannóniába, a visszatérőknek kik voltak a kapitányai.”
Képes Krónika (1358):
„Kezdődik az előbeszéd a második bejövetelről...”
„Az Úr megtestesülésétől számított hatszázhetvenedik évben a magyarok másodízben jöttek ki Szkítaországból...”
Chronica Hungarorum (1473):
„Lássuk most, mely időben tértek vissza másodfokon...”
„A Krónikának ez a második része szól a magyaroknak Pannóniába történt második bevonulásáról...”
Thuróczy János: A magyarok krónikája (1486):
„Lássuk most, mely időben tértek vissza másodszor Pannóniába, és kik voltak a visszatérő magyarok kapitányai.”
„A magyarok krónikája második része szól a magyaroknak Pannóniába való visszatéréséről.”
„Az Úr Jézus Krisztus testet öltésétől számítva tehát hétszáznegyvennégyben, Attila király halálától számítva meg a háromszázegyedik évben a nép nyelvén magyaroknak vagy hunoknak, latinul pedig hungarusoknak nevezett nép V. Konsztantinosz császár és Zakariás pápa idejében ismét bevonult Pannonia földjére.”
PETRUS RANSANUS MŰVE (1490):
Petrus Ransanus (eredeti nevén Pietro Ranzano) lucerai püspök, 1487-1490 között a nápolyi király magyarországi követe volt. Beatrix királyné megbízásából írta „Epithoma rerum Hungararum" (A magyarok történetének rövid foglalata) című, latin nyelvű történeti művet. Ebből idézve:
„Sokan elhatározták közülük, hogy Szármáciát elhagyva Pannoniába mennek… fiaik és unokáik, valamint azok leszármazottai mindig vágytak arra, hogy Pannoniába menjenek, melyet egykor - mint hallották - őseik birtokoltak. Gyalázatos dolognak tartották ugyanis, hogy elfeledjék híres hazájukat”.
Az idézetekből egyértelműen kiviláglik, hogy sehol, egyik középkori krónikánkban sem, de még csak véletlenül sem szerepel egy árva szó sem, egyetlen halvány utalás sem arra vonatkozóan, hogy itt honfoglalás történt volna. Valamennyi krónikánk beköltözésről, bejövetelről, kijövetelekről, visszajövetelről ír, nem pedig honfoglalásról, idegen terület fegyveres erővel történő elfoglalásáról. Az idegenek által megszállt hazába való visszatérést elbeszélő krónikáink és az idegenekre rátelepedő, fegyveres honfoglalást hirdető elméletek között éles ellentét áll fenn. De szeretném gyorsan leszögezni, hogy ez nem nyelvtani kérdés, nem maga a szóhasználat a hangsúlyos, hanem a hozzá kapcsolódó szemléletmód miatt válik ártalmassá maga a szó. Ugyanis a honfoglalás hamis tézise - miszerint a magyarok először Árpád vezetésével kerültek a Kárpát-medencébe - nemcsak azért káros, mert maga a szó erőszakos cselekményt takar, erőszakkal szerzett honra utal - amire még egy sor utalás sincs -, hanem elveszi még a lehetőségét is annak, hogy a magyarságnak ezt megelőzően bármilyen kapcsolata lehessen a Kárpát-medencével és annak történelmével. A jobb esetben ezeregyszáz éves Magyarország hangoztatása hasonló okok miatt káros. De ha arra gondolok, hogy gyakran csak ezeréves Magyarországról beszélünk, akkor bizony még az a furcsa dolog is tetézi a hibát, hogy még magát Árpádot is kitagadjuk az egyébként is csak utólag „kreált" Árpád-házból.
Amikor honfoglalásnak nevezzük Árpád bejövetelét, akkor akaratlanul is azt állítjuk, hogy a magyarok nem őslakói hazánknak, hanem pusztán betolakodók, akik fegyveresen, erőszakkal hatoltak be idegen népek területére, őket elűzve, az ő területüket elbitorolva foglalták el a Kárpát-medencét.
Viszont egyértelműen leszögezhetjük, hogy középkori krónikáink nem ismerték a honfoglalás fogalmát. És itt nem a szó alakjára, megjelenési formájára gondolok, - ami ráadásul a myelvújító mozgalmak sokkal későbbi terméke - hanem a tartalmára. Körülírással és számos más módon pontosan ki tudták volna fejezni a fogalmat krónikáink, ha valóban úgy látták volna, hogy itt ténylegesen erőszakos, fegyveres területfoglalás történt. Ámde ők, miként a fenti idézetekből félreérthetetlenül és egyértelműen kitűnik, mindannyian meg voltak győződve, hogy csupán visszajövetel, visszatérés, honvisszavétel zajlott le. Első krónikáinktól közel háromnegyed évezrednek kellett eltelnie a honfoglalás puszta fogalmának a megszületéséig is. Ez az óriási időbeni késés már önmagában is egyértelmű bizonyíték a fogalom alkalmazásának a létjogosultsága ellen.
Egyértelműen leszögezhetjük, krónikáink visszaköltözésnek, visszatérésnek, második bejövetelnek írják ezt az eseményt, hiszen rokon népek érkezése esetén biztosan nem helytálló a „honfoglalás” szó használata. Sokkal jobban és szebben fejezi ki a történteket a „hazatérés” szó, mint a sajnos széles körben, hivatalosan is elterjedt „honfoglalás” szó.
http://turul.info/turul/honfoglalas
2015. augusztus 3., hétfő
Pilisi madárka
A Pilisben egy tavaszi madárka
Oly vidáman, szépen énekel
Hogy kinyílik a kék égen egy ablak
És dalára Égi Hang felel.
Figyelj most te kedves kis madárka
Arra, amit üzenek veled
Vidd tovább a szavam ágról-ágra!
Hadd hallják a magyar gyerekek!
Vigyázzatok a Kárpát-hazára
A hegyekre, a folyókra, a fákra
Várromokon hunok lábnyomára
Visegrádon a Szent Koronára!
Kőbe vésett szép betűk mesélnek
Fába róva megszólal a jel
Őseinket, védőit e földnek
Soha, soha ne feledjük el!
Szkíták, hunok, pártusok népe
Avarok és régi magyarok
Segítsetek minket megmaradni
Oltalmazzon erős karotok!
Vigyázzatok a Kárpát-hazára
A hegyekre, a folyókra, a fákra
Várromokon hunok lábnyomára
Visegrádon a Szent Koronára!
/Friedrich Klára/
Oly vidáman, szépen énekel
Hogy kinyílik a kék égen egy ablak
És dalára Égi Hang felel.
Figyelj most te kedves kis madárka
Arra, amit üzenek veled
Vidd tovább a szavam ágról-ágra!
Hadd hallják a magyar gyerekek!
Vigyázzatok a Kárpát-hazára
A hegyekre, a folyókra, a fákra
Várromokon hunok lábnyomára
Visegrádon a Szent Koronára!
Kőbe vésett szép betűk mesélnek
Fába róva megszólal a jel
Őseinket, védőit e földnek
Soha, soha ne feledjük el!
Szkíták, hunok, pártusok népe
Avarok és régi magyarok
Segítsetek minket megmaradni
Oltalmazzon erős karotok!
Vigyázzatok a Kárpát-hazára
A hegyekre, a folyókra, a fákra
Várromokon hunok lábnyomára
Visegrádon a Szent Koronára!
/Friedrich Klára/
2015. augusztus 2., vasárnap
Az UNIVERZUM ereje a SZERETET
Albert Einstein levele lányához, Lieserlhez
Azért érdekes, hogy, akik “adtak” az emberiségnek, akár a művészetben, akár a tudományban, de egyéb területeken is,- azok közül nagyon sokan eljutottak valamilyen “szintézisre”. Ami ezekben talán egységes, hogy mind a lerakott produktumon túl, egyfajta benső megérés, megértés következménye. Értsük meg! – Nagyon sok emberről beszélünk. S az, hogy akár ebben az írásban is megfigyelhető Emberi szemlélet, bölcsesség, már a mentális, – érzelmeken túli, ideák síkjáról nyeri a belülről fakadó meggyőződését. Ilyenkor már a vallás és a tudomány nem különül el. – De ezt persze hivatalosan még nem engedhetjük meg magunknak.
A Jeruzsálemi Héber Egyetem birtokában levő Albert Einstein Archívum körülbelül 55.000 dokumentumot tartalmaz, melynek teljes egészéről – emellett a szerzői jogról és képének használatáról – Einstein végrendeletében úgy rendelkezett, hogy az egyetem tulajdonába bocsájtja. 2012 márciusában az egyetem bejelentette, hogy az archívum teljes egészét digitalizálták és online elérhetővé tették mindenki számára. A gyűjtemény tartalmazza több személyes jegyzetét, kutatási eredményeit, szerelmes leveleit, és általa soha nem látott lányának, Lieserlnek írt leveleit is. Az 1901-ben született Lieserl teljes neve és későbbi sorsa homályos, egyesek szerint korán meghalt, mások szerint pedig rokonai nevelték.
Egy, a szeretett lányának címzett levelében Einstein így ír az Univerzum legnagyobb erejéről, a szeretetről:
Amikor a relativitás elméletét indítványoztam, nagyon kevesen értettek csak meg, amit pedig most felfedek az emberiség előtt, az ugyancsak a világ félreértéseibe és előítéleteibe fog ütközni.
Kérlek, addig őrizd meg ezeket a leveleket, ameddig csak szükséges, évekig, évtizedekig, ameddig a társadalom eléggé fejlett nem lesz ahhoz, hogy el tudja fogadni azt, amit alább kifejtek.
Létezik egy rendkívüli erő, amelyre, legalábbis máig, a tudomány nem talált formális magyarázatot. Ez az az erő, amely mindent magába foglal és irányít, ami az Univerzum minden egyes jelensége mögött áll, és amit még nem azonosítottunk. Ez az Univerzális erő a szeretet.
Amikor a tudósok az Univerzum egyesítő elméletét megfogalmazták, megfeledkeztek a legerősebb láthatatlan erőről. A szeretet a fény, amely bevilágítja azokat, akik adják, és azokat, akik kapják. A szeretet gravitáció, mert az embereket egymáshoz vonzza. A szeretet erő, mert megsokszorozza a jót, és esélyt ad az emberiségnek arra, hogy ne pusztuljon bele saját vak önzőségébe. A szeretet kibontakozik és megnyilvánul. A szeretetért élünk és halunk meg. A szeretet Isten és Isten a szeretet.
Ez az erő mindent megmagyaráz és értelmet ad az életnek. Ez az a változó, amelyet túl sok ideje megtagadtunk, lehet, hogy azért, mert félünk a szeretettől, mert ez az Univerzum egyetlen energiája, amelyet az emberi lény még nem tanult meg kénye kedve szerint irányítani.
A szeretet leírására egy egyszerű helyettesítést alkottam meg, az egyik leghíresebb egyenletemben. Ha az helyett elfogadjuk azt, hogy a világot meggyógyító energia kifejezhető a szeretet és fénysebesség négyzetének szorzatával, akkor arra következtethetünk, hogy a szeretet a létező legerősebb erő, mert nincsenek határai.
Az emberiség azon kudarca után, hogy irányította és felhasználta az Univerzum többi forrásait, amelyek végül ellene fordultak, igen sürgető lenne egy másfajta energiaforrásból töltekezni…
Ha azt akarjuk, hogy fajunk túléljen, ha fel akarjuk fedezni az élet értelmét, ha meg akarjuk menteni a világot annak minden tudatos élőlényével, akkor a szeretet az egyetlen válasz.
Talán nem vagyunk még készek szeretetbombát létrehozni, egy elég erős szerkezetet, ami elpusztíthatná a bolygót romboló gyűlöletet, hiúságot és kapzsiságot.
Mindezek ellenére, minden egyén magában hordoz egy kicsi, de erős szeretetgenerátort, amely energiája arra vár, hogy kiszabadítsák.
Amikor megtanuljuk felajánlani és elfogadni ezt az Univerzális energiát, drága Lieselr, akkor ki fogjuk tudni jelenteni, hogy a szeretet mindent legyőz, hogy bármit túlél, mert a szeretet az élet esszenciája.
Mélységesen bánom, hogy nem tudtam kifejezni mindazt, ami a szívemben van, ami egész életemben csendesen dobogott érted. Talán túl késő bocsánatot kérni, de mivel az idő relatív, szükségét érzem elmondani neked, hogy Szeretlek, és te juttattál el a végső válaszhoz!
Édesapád; Albert Einstein.
https://charoninstitute.wordpress.com/2015/07/29/albert-einstein-levele-lanyahoz-lieserlhez/
Azért érdekes, hogy, akik “adtak” az emberiségnek, akár a művészetben, akár a tudományban, de egyéb területeken is,- azok közül nagyon sokan eljutottak valamilyen “szintézisre”. Ami ezekben talán egységes, hogy mind a lerakott produktumon túl, egyfajta benső megérés, megértés következménye. Értsük meg! – Nagyon sok emberről beszélünk. S az, hogy akár ebben az írásban is megfigyelhető Emberi szemlélet, bölcsesség, már a mentális, – érzelmeken túli, ideák síkjáról nyeri a belülről fakadó meggyőződését. Ilyenkor már a vallás és a tudomány nem különül el. – De ezt persze hivatalosan még nem engedhetjük meg magunknak.
A Jeruzsálemi Héber Egyetem birtokában levő Albert Einstein Archívum körülbelül 55.000 dokumentumot tartalmaz, melynek teljes egészéről – emellett a szerzői jogról és képének használatáról – Einstein végrendeletében úgy rendelkezett, hogy az egyetem tulajdonába bocsájtja. 2012 márciusában az egyetem bejelentette, hogy az archívum teljes egészét digitalizálták és online elérhetővé tették mindenki számára. A gyűjtemény tartalmazza több személyes jegyzetét, kutatási eredményeit, szerelmes leveleit, és általa soha nem látott lányának, Lieserlnek írt leveleit is. Az 1901-ben született Lieserl teljes neve és későbbi sorsa homályos, egyesek szerint korán meghalt, mások szerint pedig rokonai nevelték.
Egy, a szeretett lányának címzett levelében Einstein így ír az Univerzum legnagyobb erejéről, a szeretetről:
Amikor a relativitás elméletét indítványoztam, nagyon kevesen értettek csak meg, amit pedig most felfedek az emberiség előtt, az ugyancsak a világ félreértéseibe és előítéleteibe fog ütközni.
Kérlek, addig őrizd meg ezeket a leveleket, ameddig csak szükséges, évekig, évtizedekig, ameddig a társadalom eléggé fejlett nem lesz ahhoz, hogy el tudja fogadni azt, amit alább kifejtek.
Létezik egy rendkívüli erő, amelyre, legalábbis máig, a tudomány nem talált formális magyarázatot. Ez az az erő, amely mindent magába foglal és irányít, ami az Univerzum minden egyes jelensége mögött áll, és amit még nem azonosítottunk. Ez az Univerzális erő a szeretet.
Amikor a tudósok az Univerzum egyesítő elméletét megfogalmazták, megfeledkeztek a legerősebb láthatatlan erőről. A szeretet a fény, amely bevilágítja azokat, akik adják, és azokat, akik kapják. A szeretet gravitáció, mert az embereket egymáshoz vonzza. A szeretet erő, mert megsokszorozza a jót, és esélyt ad az emberiségnek arra, hogy ne pusztuljon bele saját vak önzőségébe. A szeretet kibontakozik és megnyilvánul. A szeretetért élünk és halunk meg. A szeretet Isten és Isten a szeretet.
Ez az erő mindent megmagyaráz és értelmet ad az életnek. Ez az a változó, amelyet túl sok ideje megtagadtunk, lehet, hogy azért, mert félünk a szeretettől, mert ez az Univerzum egyetlen energiája, amelyet az emberi lény még nem tanult meg kénye kedve szerint irányítani.
A szeretet leírására egy egyszerű helyettesítést alkottam meg, az egyik leghíresebb egyenletemben. Ha az helyett elfogadjuk azt, hogy a világot meggyógyító energia kifejezhető a szeretet és fénysebesség négyzetének szorzatával, akkor arra következtethetünk, hogy a szeretet a létező legerősebb erő, mert nincsenek határai.
Az emberiség azon kudarca után, hogy irányította és felhasználta az Univerzum többi forrásait, amelyek végül ellene fordultak, igen sürgető lenne egy másfajta energiaforrásból töltekezni…
Ha azt akarjuk, hogy fajunk túléljen, ha fel akarjuk fedezni az élet értelmét, ha meg akarjuk menteni a világot annak minden tudatos élőlényével, akkor a szeretet az egyetlen válasz.
Talán nem vagyunk még készek szeretetbombát létrehozni, egy elég erős szerkezetet, ami elpusztíthatná a bolygót romboló gyűlöletet, hiúságot és kapzsiságot.
Mindezek ellenére, minden egyén magában hordoz egy kicsi, de erős szeretetgenerátort, amely energiája arra vár, hogy kiszabadítsák.
Amikor megtanuljuk felajánlani és elfogadni ezt az Univerzális energiát, drága Lieselr, akkor ki fogjuk tudni jelenteni, hogy a szeretet mindent legyőz, hogy bármit túlél, mert a szeretet az élet esszenciája.
Mélységesen bánom, hogy nem tudtam kifejezni mindazt, ami a szívemben van, ami egész életemben csendesen dobogott érted. Talán túl késő bocsánatot kérni, de mivel az idő relatív, szükségét érzem elmondani neked, hogy Szeretlek, és te juttattál el a végső válaszhoz!
Édesapád; Albert Einstein.
https://charoninstitute.wordpress.com/2015/07/29/albert-einstein-levele-lanyahoz-lieserlhez/
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)