2015. március 31., kedd

Tarih-i Üngürüsz: Atilusz király

Atilusz király padisahságáról szóló elbeszélés

A hírmondók így beszélik: Hunor nemzetségéből két testvér volt közöttük, az egyiket Atilusznak, a másikat Budának hívták. Atilusz jó természetű, bátor, éles eszű és okos ember volt, s szerfölött alkalmasnak látták őt a királyságra, és igyekezettel arra törekedtek, hogy Atiluszt a trónra juttassák. Végül is az összes bégek és a többi előkelőségek összejöttek és tanácsot tartottak.
Atiluszt méltónak látták a királyságra, mindnyájan meghódoltak, és engedelmességet fogadtak (neki). A trónra és a koronára érdemesnek találták, és Hazret-i Íszá időszámítása szerint a háromszáznyolvanhetedik évben Atiluszt megkoronázták. Így tehát Atilusz lett a király, okosan és igazságosan kezdett uralkodni.

Egy nap lóra ült, és elindult, hogy körülnézzen (a környéken). A Tuna mellett felüdülve, az említett folyó partján egy magas helyre ért, ahonnan az egész környéket megszemlélhette. Ezt a helyet nagyon kellemesnek találta és megszerette. Látta, hogy onnan nagyon szép kilátás nyílik (a vidékre), és körös-körül kellemes, üdítő és gyönyörű részei vannak.
Azonnal megragadta szívét, (s elhatározta), hogy azon a helyen székhelynek alkalmas palotát épít.
Mikor azonban király lett, testvérét, Budát erdeli bánná nevezte ki, és a Tiszát jelölte ki (a bánság) határául.

Arra a helyre (vonatkozólag pedig), mely megragadta a szívét, parancsot adott, hogy az összes építészek legyenek készültségben, és az építéshez szükséges dolgokat készítsék elő, és várják meg a szerencsés órát (az építés megkezdésére). Egy nap, Hazret-i Íszá születése után a háromszákilenvenkilencedik évben egy szerencsés óra tiszteletére azt a helyet felépítették. Hosszú ideig fáradoztak, amíg befejezték, és a régi székhelyet átköltöztették erre a helyre, és ezt a helyet jelölték ki székvárosnak. Mivel az ő neve Atilusz volt, a felépített (szék)helynek Atil nevet adta, és ez a mostani Budin (nevű) székváros…

MAHMÚD TERDZSÜMAN: Tarih-i Üngürüsz – MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE (1543)
A Tarih-i Üngürüsz eredetileg latin nyelvű krónika volt, amelyet Terdzsüman Mahmud (Mahmud Tercüman) (1510-1575), I. Szulejmán szultán bajor származású tolmácsa, diplomatája 1543-ban, Székesfehérvár királyi könyvtárának elégetésekor mentett meg és fordított le török nyelvre.

2015. március 29., vasárnap

Amit a vegetáriánizmusról tudni kell

A vegetáriánusok elfogyasztják az állati fehérjéket, de csak abban az esetben, ha azok az “állatok gyümölcsei”. Ez azt jelenti, hogy a hús kivételével több állati eredetű fehérjét fogyasztanak, mint például tejet, tejfölt, sajtot stb. A vegetáriánus életszemlélet nem tiltja a főtt étel fogyasztását sem, ha az hústól mentes.
http://kagylokurt.hu/170/eletmod/taplalkozas/amit-a-vegetarianizmusrol-tudni-kell.html


"Mindaddig, amíg az Ember könyörtelen pusztítója lesz az alacsonyabb szintű élőlényeknek, nem fogja ismerni sem az egészséget, sem a békét."
Pithagorasz

"Ó, embertársaim, ne szennyezzétek be testeteket bűnös étkekkel! Van kukoricánk, a fák ágai roskadoznak az almák súlya alatt, a lugasokban duzzadnak a szőlőfürtök. Ott vannak az édes gyógynövények, és azok a zöldségek, melyek tűzön megfőnek és megpuhulnak, de tejben és kakukkfű illatú mézben sem szenvedtek hiányt. A Föld bőségesen ellát bennünket ártatlan ételekkel, olyan lakomákat biztosít nekünk, amelyekhez nem tapad vérontás, vagy mészárlás."
Pithagorasz

"Nem lehet jogunk azokra az állatokra, melyek a szárazföldön élnek, ugyanazzal táplálkoznak, ugyanazt a levegőt szívják, ugyanazt a vizet isszák, mint mi, kétségbeesett kiáltozásaik kínosan hatnak ránk, mikor leöljük őket úgy, hogy szégyenkeznünk kell cselekedetünk miatt."
Lev Tolsztoj

"Semmi sem lesz kedvezőbb hatással az emberiség egészségére és túlélési esélyeire, mint a vegetáriánus étkezésre való áttérés."
Albert Einstein

"Minden igazság sorsa az, hogy első kinyilatkoztatásakor nevetség tárgya. Valaha ostobaságnak tartották azt a feltételezést, hogy a fekete emberek valóban emberi lények, és ekképp kellene bánni velük. Ami akkor ostobaság volt, abból mára elismert igazság lett. Ma a racionális erkölcs komoly kívánalmaként túlzásnak tűnik a mindenféle élettel szembeni állandó tisztelet kinyilvánítása. De közeleg az a kor, amikor el fogunk csodálkozni azon, hogy az emberi faj milyen sokáig létezett, mielőtt felismerte, hogy az élet gondatlan megsértése a valódi erkölccsel összeegyeztethetetlen. Az erkölcs a maga korlátlan mivoltában a felelősség kiterjesztése mindenre, amiben élet van."

"A gondolkodó embernek elleneznie kell mindenféle kegyetlen szokást, nem számít, milyen mélyen gyökerezik a hagyományban, és mekkora dicsőség veszi körül. Amikor választhatunk, el kell kerülnünk azt, hogy más életébe gyötrelmet és igazságtalanságot hozzunk, még a legalacsonyabban lévő teremtmény életébe is. Mert ha nem így teszünk, lemondunk emberi mivoltunkról, és olyan bűnt veszünk a vállunkra, amit semmi sem igazol."
Albert Schweitzer

"Eljon az idő, amikor az emberek úgy tekintenek majd egy állat gyilkosára, mint ahogy most tekintenek egy ember gyilkosára"
Leonardo Da Vinci


2015. március 27., péntek

Az ellopott nemzedék - 1200 mérföld hazáig

1931-ben Nyugat-Ausztráliában a fehérek társadalma bevezette, hogy a bennszülött gyermekeket elszakították anyjuktól és egy intézetben úgynevezett fehér szokások szerint nevelték őket a "könnyebb beilleszkedés" érdekében. Ez történt a főszereplő 3 leánytestvérrel is, akiket lelki és testi fenyítések mellett arra próbáltak "tanítani" hogy felejtsék el eredeti családjukat. Csak így válhatnak ugyanis "igaz fehérekké". Gracy és Daisy, a két kisebb leány Molly-ra, idősebb testvérükre támaszkodva elhatározza, hogy visszaszöknek édesanyjukhoz. Megkezdődik az 1200 mérföldes út, a menekülés a könyörtelen üldözők elől, víz és élelem nélkül. Egyetlen támpontjuk az a kerítés, amit a kormány építtetett, hogy megállítsák a területen a katasztrofális nyúlszaporulatot. Molly emlékében élénken él a kép, amint anyja e mellett a kerítés mellett roskadt össze, mikor elszakították őket tőle.

A MAI VILÁG

A MAI VILÁG: A LÁTSZAT CSILLOGÁSOK ELLENÉRE IS ALAPVETŐEN A RABSZOLGASÁG FRISS VÁLTOZATÁT NYÖGI.
AZ EMBEREKNEK KÖTELESSÉGE TÍZSZER ANNYIT DOLGOZNI - MINT KELLENE - MIVEL EGY SZŰK ÉRDEKKÖR LEFÖLÖZ ÖNÖS ÉRDEKEKBŐL MINDENT.
*
EZ A GYARMATOSÍTÁS EGY SZŰK ÉRDEKKÖR ÁLTAL TÖRTÉNT - MELY UGYAN ÖNMAGÁT FELSŐBBRENDŰNEK KÉPZELI - DE EZZEL KIZÁRÓLAG ÖNMAGÁT CSAPHATJA BE.
HISZEN - AKI KILÉP AZ ŐSI EGYSÉGBŐL - KORLÁTOSSÁ VÁLIK ÉS ÍGY IDŐLEGES SIKEREKRE SZÁMÍTHAT.
*
ŐK ÖNMAGUK KÖZÖTT AZT ÁLLÍTJÁK - HOGY TUDÓK - MERT BIZONYOS TUDÁSMORZSÁKAT MAGUKHOZ RAGADTAK ÉS FÉLTVE ÜLNEK RAJTA.
A TITKOS TÁRSASÁGOKBA ZSUGORÍTOTT TUDÁSUK AZONBAN ÉLETTELEN ÉS ÍGY NEM VEZETHET EL A BOLDOGSÁGHOZ.
ERRE A BOLDOGTALANSÁGUKRA IS MEGSZÜLETETT A LÁTSZAT MEGOLDÁS: A "SZÓRAKOZTATÓ" IPAR - MELY EBBŐL ADÓDÓAN - TARTÓSAN AZ ÁLTALUK LEGMEGFIZETETTEBB SZAKMA.
*
AZ IGAZI TUDÁS AZONBAN AZ ÉLETTUDÁS - MELY BOLDOGSÁGRA KÉPES A VILÁG BÁRMELY SZEGLETÉBEN.
EZT A KÉPESSÉGET A MAG NÉPE FOLYAMATOSAN HORDOZZA ÉS KÉPVISELI - VILÁGSZERTE - VÁLTOZÓ SZÁMÚ ÉLTETŐJE ÁLTAL.
MOST E TÉREN IS KOMOLY VÁLTOZÁS TAPASZTALHATÓ - EGYRE GYORSULÓ AZ ÉBREDÉS ÉS A MAG-LÉTEZÉS FELVÁLLALÁSA - A FÉLELEM MENTES LÉT.
*
A FELSŐBBRENDŰSKÖDŐK BÁR TAGADJÁK ÉS MENEKÜLNEK AZ EGYSÉG MINDENT ÁTHATÓ LÉTEZÉSE ÉS TÉNYE ELŐL - DE KÉRLELHETETLENÜL KÖZELEG A SZÁMUKRA EGY ÚJABB SZEMBESÍTÉS.
HISZEN MINDEN AMI ÉRDEKBŐL SZÜLETETT - SZÉTHULLIK: ÍGY A MOSTANI KUTYULÉKUK IS.
*
KIEMELT SEGÍTŐ ESZKÖZ LEHET EBBEN A FOLYAMATBAN AZ INDULAT NÉLKÜLI IGAZMONDÁS - A LÉLEKKEL LÁTÁS ÉS KUTAKODÁS.
NAGYON FONTOS E TÉREN A PONTOS FOGALMAZÁS - MERT SZÁMOS KÉNYSZER TANÍTÁS ÉS ELHALLGATÁS LEPLEZI AZ IGAZSÁG SZÖVETÉT.
ÉS LÉTEZIK EGY KIEMELT FEGYVERÜK E TERÜLETEN ÉS EZ ÖSSZEFOGLALHATÓ EGYETLEN SZÓBAN: ZSIDÓ.
*
E TRÜKK EGYSZERŰ ÉS SOKÁIG MŰKÖDÖTT IS - DE PONTOS FOGALMAZÁSSAL TÖKÉLETESEN HATÁSTALANÍTHATÓ.
A FELSŐBBRENDŰSÉGÉT VALLÓ ÉRDEKSZÖVETSÉG BE- ÉS RÁTELEPEDETT JERUZSÁLEM KÖRNYÉKÉRE - MAJD INNEN KIINDULVA SZERVEZTE TOVÁBB A PÉNZÜGYI-GYARMAT RENDSZERÉT.
IDEJE MEGKÜLÖNBÖZTETNI EZÉRT KÉT FOGALMAT - MERT A ZSIDÓSÁG EGY ÉPPEN OLYAN LÉTKÖZÖSSÉG - MINT A TÖBBI A FÖLDKEREKSÉGEN ÉS ÉPPEN ÚGY ELNYOMÁSBAN ÉL ÁLTALUK - MINT A TÖBBI...
*
HELYESEBB EZÉRT A FELSŐBBRENDŰEK GYÜLEKEZETE MEGSZÓLÍTÁS - AKIKET HA EZEN A NÉVEN SZÓLÍTUNK MÁRIS KIKERÜLNEK A "ZSIDÓZÁS" KÖRÉ MESTERKEDETT VÉDFALAK MÖGÜL ÉS ELINDULHAT A LÉNYEGI FELTÁRÓ MUNKA.
VAGYIS A JAVASLAT - HOGY LEGYÜNK PONTOSAK A FOGALMAZÁSBAN ÉS EZZEL MENTESÍTSÜK MAGUNKAT A FÖLÖSLEGES TÁMADÁSOK ELŐL ÉS ÍGY VÉGRE ELŐKERÜLHET A SZŐNYEG ALÓL AZ IGAZSÁG.
ÉS AMINT MAGYAR SZAVAKAT HASZNÁLUNK A BESZÉLGETÉSEK SORÁN ÚJABB ÓRIÁSI ERŐ VONÓDIK BE A KÖRBE - MERT A MAGYAR SZAVAINKBAN BENNE LÜKTET AZ ADOTT DOLOG LÉNYEGE.
KERÜLJÜK A CSAPDÁKAT!
*
NÉZZÜK A FOLYTATÁSBAN AZ ÉRDEKERŐK LEGFŐBB TÁMASZÁT - A NÉPÍRTÁS VÁDJÁT ÉS ENNEK FOLYAMATOS HANGOZTATÁSÁT - ÚTON-ÚTFÉLEN VALÓ EMLEGETÉSÉT.
AZ EGYSÉG TÖRVÉNYÉBŐL KÖNNYEN LEVEZETHETŐEN - AKI KIABÁL AZ FÉL.
AKI MÁST VÁDOL - ANNAK VAJ VAN A FÜLE MÖGÖTT.
DE AKKOR KIK AZOK - AKIK CSENDBEN SZOLGÁLNAK - HOL REJTŐZIK A MAG NÉPE?
*
JÓ IDEIG A TERMÉSZETBEN ÉLTEK ÉS EGYEDI KÖZÖSSÉGI FORMÁK SOKASÁGÁVAL ÉLTETTÉK AZ EGYSÉGET.
DE AZ ÉRDEK ENERGIÁK KÉNYSZERES TULAJDONSÁGA A BIRTOKLÁSI VÁGY - MAJD A BIRTOK FÖLÖTTI URALKODÁS.
MERT BIZONY ŐK MÉG TÉVESEN AZT HISZIK - HOGY BÁRMIT IS LEHET BIRTOKOLNI...
*
PÉLDÁUL MEGKEZDTÉK A GYARMATOSÍTÁST ÉS ŐK INNEN IS SZÁMÍTJÁK A TÖRTÉNELMET.
FURA MÓDON AMERIKA CSAK AZÓTA LÉTEZIK - AMIÓTA ODA IS ELÉRTEK A CSÁPJAIK.
DE VAJON MILYEN FELFEDEZÉS AZ - AMI TÖBB EZER ÉVE - MÁR ELŐTTÜK IS LAKOTT TERÜLET.
A MÓDSZEREK A BEHATOLÁS UTÁN KIMÉLETLENÜL EGYSZERŰEK: AZ EGYSÉGRE ÉS A SZERETETRE HIVATKOZVA KAPCSOLATFELVÉTEL AZ OTT ÉLŐKKEL - MAJD EGYENJOGÚSÁG KÉRÉSE.
MÁSKÉNT FOGALMAZVA: A RÓKÁT ENGEDD BE A CSIRKE ÓLBA - MAJD HIRDESS EGYENLŐ JOGOKAT.
*
A VILÁG MAI KÉPÉT LÁTSZÓLAG E RABLÓK - A GYARMATOSÍTÓK RAJZOLJÁK - DE AZ IDEJÜK LEJÁRT.
BELŐLÜNK FAKADÓAN MEGTETTÉK TANÍTÓ SZOLGÁLATUKAT - DE IDEJE TÁVOZNIUK A HATALMASKODÓ HELYEIKRŐL.
IDEJE KIMONDANI - HOGY JOGOK CSAKIS A KÖTELESSÉGEK UTÁN KELETKEZHETNEK.
A MÁSIK FONTOS MEGÁLLAPÍTÁS - HOGY A JOG EGYETEMLEGES ÉS MESSZE NEM ÚGY MŰKÖDIK - HOGY BETÖRÖK VALAHOVÁ ÉS LEFOGLALOK TERÜLETEKET - MAJD KIHIRDETEM A TULAJDON SZENTSÉGÉT - MIVEL E SZABÁLY MÁR A RABLÁS ELŐTT IS ÉPPEN ÍGY IGAZ VOLT.
*
EGY FILMET AJÁNLOK MINDAZOKNAK - AKIK AZ IGAZSÁG FELÉ SZERETNÉNEK LÉPDELNI ÉS MEGÉRTENI A GYARMATI BIRODALMISÁG KÍMÉLETLEN MÓDSZEREIT - MELYEK CÉLJA AZ ÉLETALAPÚ KÖZÖSSÉGEK TELJES SZÉTVERÉSE.
A HÍRFORRÁSOKAT URALVA PERSZE EZEKRŐL A TÖRTÉNÉSEKRŐL NEM KAPHATUNK KÖZLÉSEKET ÉS FELTÁRÓ MŰSOROKAT.
A FILM CÍME: 1200 MÉRFÖLD HAZÁIG ÉS AZ AUSZTRÁL FÖLDRÉSZEN TÖRTÉNT ÁTGONDOLT NÉPÍRTÁSRÓL SZÓL.
INGYENES FELÜLETEKEN A FILM MEGTEKINTHETŐ JÓ MINŐSÉGBEN.
AZ ALKOTÓK VALÓS ESETET DOLGOZTAK FEL ÉS ARRÓL AZ ERŐSZAKOSSÁGRÓL SZÓLNAK - AHOGYAN AZ ŐSLAKOS GYERMEKEKET ÁTNEVELŐ TÁBOROKBA KÉNYSZERÍTETTÉK - ÍGY A CSALÁDOK SZÉTVERÉSÉVEL - ÉRZÉKETLEN ALAPOSSÁGGAL MEGSEMMISÍTETTÉK AZ OTTANI ŐSLAKOS KÖZÖSSÉGEKET.
ÉS MIELŐTT A HÁBORÚKRA FOGNÁNK EZT - HOZZÁTESZEM - HOGY EZ A TÖRVÉNY ÉS MÓDSZER 1970-IG ÉRVÉNYBEN VOLT.


*
EZ PERSZE CSAK EGYETLEN PÉLDA A SOK KÖZÜL - DE ÉRDEMES MINDEGYIKET SORRA VENNI MAJD.
AZ ÉSZAK AMERIKAI INDIÁNOK NÉPÍRTÁSÁT TÖBB TÍZ MILLIÓS NAGYSÁGRENDBEN.
A TIBETIEK ÉS AZ UJGUROK KÍNAI MEGSZÁLLÁSÁT ÉS MILLIÓS NÉPÍRTÁSÁT.
A KÁRPÁTOK ÉLTETŐ MEDENCÉJE SEM MARADT KIVÉTEL.
ITT MESTERSÉGES HÁBORÚ GERJESZTÉSÉVEL TÖRTÉNT A NÉPÍRTÁS - MAJD AZ EGYSÉGES - ÉLŐ KÖZÖSSÉG SZÉTVERÉSE.
ÉRDEKES RÓKA KOMA TÖRVÉNY - HOGY A HÁBORÚ EGYEDÜLI BŰNÖSEKÉNT AZT KIÁLLTOTTÁK KI - AKI VÉGIG A BÉKÉÉRT TETT...

A Korona Kincse, 2015.02.23.

2015. március 25., szerda

Ősi ünnepünk: Gyümölcsoltó Boldogasszony

Gyümölcsoltó Boldogasszony őseink hagyományában a termékenység és a megújulás ünnepe.
Ez az ünnep hagyományosan a tavaszi napéjegyenlőség idejére esik. Ez minden, természettel összhangban élő népnél kitüntetett időszak, több népcsoport innen, a tavaszponttól számította az év kezdetét. Innentől a nappalok hosszabbak mint az éjszakák, egészen az őszi napéjegyenlőség idejéig.
Őseink hagyományai szerint ekkor a Teremtést ünnepeljük, a rügyfakadást, a Természet megújulását, a tavaszt, a termékenységet.

Az analógiás-mágikus gondolkodásmódnak megfelelően, az ember „segíti” az Istenség teremtő munkálkodását. Hiszen őseink hitvilágában az Isteneknek is szükségük van az ember alkotó-aktív közreműködésére, nemcsak az embereknek az isteni oltalomra. Termékenységvarázslást idéző „pogány” népszokások és jelképek még húsvétkor is megfigyelhetők, és szintén ehhez az időszakhoz kapcsolhatók.

Jó tavasz jó termést hoz majd, a rügyben és virágban a gyümölcs készülődik. Ennek szertartásos elősegítése is ennek az ünnepnek a része.
Mivel az évkör analógiát mutat az emberi élet rendjével, ez a nap a fiatalság, az emberi élet tavaszának ünnepe is.


Boldogasszony anyánk
Homlokán holddal ékes
Boldogasszony anyánk
Tekints le ránk

Boldogasszony anyánk
Homlokán holddal ékes
Boldogasszony anyánk
Áldásod add ránk