A vakságot tán csak nem küldöd?
Mi lesz belőlem, hogyha többé
Nem láthatok lyányt s pipafüstöt!"
– így öntötte versbe a szeme világának elvesztése miatti félelmét Petőfi Sándor Szemfájásomkor című, 1844-ben írott költeményében.
Két évvel korábban, 1842-ben a páratlan látványra kíváncsi Petőfi Sándor barátaival, Jókai Mórral és Orlay Petrich Somával Pápa város mellől figyelte a jelenséget, miként arról Orlay Petrich egy levelében beszámolt: "hogy teljes pompájában láthassuk". Visszaemlékezése szerint a költő fittyet hányt a szükséges óvintézkedéseknek. "A mint a nap fényes tányérja fogyni kezdett, Petőfi föltette magában, hogy annak teljes elfogyásig bele fog nézni, s csakugyan, intésem daczára sem vette le arról a tekintetét. De a mint az első sugár igen éles hatással ismét kilövellt, Petőfi szemeire csapta tenyerét, s egész hazáig karon kellett őt vezetnem, s csak napok múlva szűnt meg káprázata, de balszemének ez annyira ártott, hogy avval soh' sem látott többé tisztán."
S egy érdekesség:
Olyan napfogyatkozásokat, amilyenek a teljes napfogyatkozások Földünkön, nem minden bolygóról lehet megfigyelni ám. A különleges látvány, amikor a holdkorong pontosan eltakarja a napkorongot, és csak a nap atmoszférája látszódik egy fényes, vékony gyűrűben, egy véletlennek köszönhető: annak, hogy a Hold szinte pontosan annyival kisebb átmérőjű a Napnál, amennyivel közelebb van a Földhöz (körülbelül 400-szor), így a két égitest látszólagos átmérője a Földről nézve csaknem egyforma.
http://valasz.hu/kronika/tudta-hogy-petofi-majdnem-megvakult-egy-napfogyatkozas-miatt-110782
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése