A
"kütyük"! Mennyi mindenre jók, és mennyi gond is van velük, miattuk...
Inkább hasznosak vagy inkább veszélyesek? És tulajdonképpen miért is
lennének veszélyesek? Ellentmondásos szakértői vélemények, kutatások...
Szabályok, egyezségek, amelyeket mindig újra kell tárgyalni... Az
elkeserítő látvány, amikor fiatalok, felnőttek egymás mellett ülve,
ki-ki a saját kütyüjére tapad, és szinte falat von maga köré, miközben a
kezében levő apró tárgy varázslatszerűen szüntet meg időt és
távolságot... Micsoda ellentmondás megint!
A 20 nyelvre
lefordított médiakalauz hiánypótló olvasmány minden szülő és pedagógus
számára. Hiánypótló, mert egy tárgyilagos képet ad egyrészt arról, hogy
mik az egészséges fejlődés követelményei egy-egy életszakaszban,
másrészt pedig élhető kompromisszumot próbál javasolni, hogy mennyire
engedhetjük be gyermekeink életébe a feltartózhatatlanul terjedő
digitalizációt, úgy, hogy a lehető legkevesebbet ártson.
Vekerdy
Tamás utolsó írásai közé tartozik az előszó, melynek megírását boldogan
vállalta, mert annyira fontosnak tartotta, hogy magyarul megjelenik ez
a kalaúz. Ebből álljon itt egy rövid idézet:
"A külső kép elnémító kép. A képernyő kapcsolat nélküli világba
vezet be. Ezek a csodás kütyük valójában varázseszközök, olyasmiket
valósítanak meg, amikről az emberiség mindig is álmodott, fantáziált
vagy mágikus eszközökkel próbált megidézni. A távolba látok, hallok,
beszélek… De ők használnak minket – elbűvölnek, lenyűgöznek, nem tudunk
szabadulni –, nem pedig mi őket. Legalábbis ma még így van, túl újak,
túl szokatlanok, túl varázslatosak."
Reméljük,
hogy ez a kiadvány minél több családban segítséget fog nyújtani a
tudatosabb médiaeszköz használathoz, és nem csak a gyerekek esetében!
https://bionivo.com/egeszsegesen-felnoni-a-digitalis-media-eszkozok-vilagaban.html
"Még a látási folyamat is
pont ellenkezőképpen zajlik, ha a képernyőre nézünk, mint ahogy az egy
egészséges szem esetén egyébként végbemegy. Nézéskor a szemünk izmai
aktívan mozgásban vannak, hogy képesek legyenek a szó valódi értelmében
érzékelni azt, amit meg szeretnénk figyelni. Ezzel szemben a képernyő
előtt ülve azt látjuk, hogy a kép van mozgásban, a szem izmai pedig
megmerevednek és inaktívvá válnak. A már kifejlődött agyszerkezettel
rendelkező felnőtteknél nem jelent akkora gondot, ha a munkájuk vagy
magánjellegű ügyeik miatt akár hosszú időn keresztül is a számítógép
előtt ülnek, de a gyerekeknél és a fiataloknál azt eredményezi, hogy a
szemük érése ingerhiányos környezetben megy végbe.
Milyen
következményekkel jár ez? A gyermekek hozzászoknak, hogy mindig egy, már
meglévő séma szerint reagáljanak. A fejlődésük során a fantázia, az
empátia és az önálló gondolkodás korlátok közé lesz szorítva."https://eliant.hu/