Az utolsó honfoglalás I-II.

Az utolsó honfoglalás I-II.

A könyv több mint ötesztendei kutatómunka eredményeként, a Bolygónk Gyöngyszemei kultúrtörténeti könyvsorozat második könyveként született meg – újszerű stílusban, amely képek százain keresztül vezet végig a történelmi utazás során.

Mivel ez a sokéves kutatás ebből indult ki, kezdjük mindjárt a második kötettel, amely eddig még meg nem jelent kutatási eredményeket ad közre – ugyancsak képek százainak segítségével. Svájcban, a Rhone-völgy egyik déli mellékágaként egy különös völgy található: a Val d’Anniviers – az ún. Hun-völgy -, amelynek őslakói a hunok vagy a magyarok utódainak tartják magukat. Egyedi nyelvük beékelődött a keletre fekvő völgy német, és a nyugatra elterülő völgy francia nyelvterülete közé. Nyugaton már a 18. században tudósítottak e különös völgy lakóiról, magyar nyelven azonban Toldy Ferenc csak 1834-ben adott először hírt a Hun-völgyről. Horváth Mihály (1853) és Fischer Károly Antal (1884, 1886) helyszíni kutatásai után majd 100 évet kellett várni, míg újra magyar kutatók jelentek meg ebben a völgyben. - Miért nem kutatta soha a hivatalos történészvilág a Svájcba került hun rokonok történetét?

MAGYAR ŐSTÖRTÉNETI IRODALOMJEGYZÉK

 

SZEMELVÉNYEK A MAGYAR

ŐSTÖRTÉNET- KUTATÁS IRODALMÁBÓL

Szöveggyűjtemény - útmutató segédanyag a magyar őstörténet tanulmányozásához

Tartalomjegyzék:

1. A magyar nyelv ősisége

2. Kárpáti őshaza

3. Szabír magyarok árpádi törzse

4. Ősemlékezet

Dr. Bognár László

Kőrösi Csoma Sándor Magyar Egyetem

Nemzettudat Tanszék

Rudolf Steiner Trianonról

Rudolf Steiner 1917. január 13-án felvázolta az Osztrák-Magyar-Monarchia erőszakos szétbontásának antant tervét, amit egy rajzon be is mutatott. Vagyis már három és fél évvel a „békediktátumok” előtt már megvoltak a „trianoni” határok tervei! Az egész béketárgyalásnak semmi értelme nem volt, csupán a látszat fenntartása, a jog, a szabadság, a béke álarca mögé bújtatott erőszak. Azért legalább a magyar delegációt meghallgathatták volna, de hát az antant demokratáli már csak ilyenek. (Csanádi József bevezetője)

„Ezt a térképet látjuk, ha elképzeljük, hogy megvalósul, amit az antant jegyzéke Ausztria-Magyarországról mond. És emellett azt mondják, hogy „nem akarnak ártani Közép-Európa népeinek.”! Az egész jegyzék azt mutatja, hogy egyáltalán semmit sem tudnak például arról, hogy milyen nehézségekkel jár ezeken a területeken a szláv többség, azokon a területeken pedig az elenyésző kisebbség kezelése. Erről a jegyzékről lerí a viszonyokról való legkirívóbb, leglelkiismeretlenebb tudatlanság! És ilyen tudatlansággal készítenek ma történelmi (jelentőségű) jegyzékeket. Aztán azt mondják, hogy tulajdonképpen persze nem akarnak mást, mint már nem is tudom, mit, mert szinte undorító elismételni az itt elpufogtatott frázisokat. 

De mi bizonyíthatná jobban, hogy Ausztriát rákényszerítették, hogy megvédje magát, mint az antantnak ez a jegyzéke? Mi lehetne ennél fényesebb bizonyíték? Röviden, kedves barátaim, ezt a jegyzéket csak kórósnak lehet tekinteni. Maga az igazság és a valóság elleni kihívás. Itt túlfeszítik a húrt. És mivel ez a szellemi világgal szembeni kihívás, megvan a remény, hogy szükségképpen magának a szellemi világnak kell a dolgot helyreigazítania, még akkor is, ha ennek eszközei természetesen emberek lesznek. Ideje lenne, kedves barátaim, hogy az egész világon elterjedjen ez az illusztráció, amit felvázoltam a legújabb történelmi helyzethez, amely Közép-Európáról szóló történelmi tudás és megértés legteljesebb hiányából ered. Magától értetődik, kedves barátaim, hogy ahol erőszak uralkodik, ott az értelemnek nem sok hatása lehet. De azzal kell kezdeni, hogy észrevesszük, amikor jogról és szabadságról beszélnek, akkor a valóságban erőszakot értenek alatta. A dolgokat a nevükön kell nevezni.”
(Rudolf Steiner: Kortörténeti szemlélődések 5. kötet.)

"Az a helyes, ha teljesen higgadtan hangsúlyozzuk, hogy az antant vezetőinek célja Közép-Európa szétmorzsolása, mert csak az lehet válasz az antant oly hatékony kijelentéseire; ám egy olyan válasznak, amely bizonyos tekintetben negatív, mert azt akarja megcáfolni, amit az antant mond, nincs értéke. Ezért kell az alábbi válasznak pozitívnak lennie, azaz azon tényekre utalnia, amelyek Közép-Európából kiindulva az antanttal szemben állnak.
Csak ennek a ténynek a felismerése hozhatja meg Közép-Európának az impulzusokat, amelyek a jelen káoszából kivezetnek. A közép-európai államformációk csak arra az álláspontra helyezkedhetnek, hogy saját cselekedeteikkel hatástalanítják az antant-programot. 

Ez az antant-program – többé-kevésbé kimondva vagy kimondatlanul – három előfeltételen nyugszik:
1. Az antant álláspontja szerint a történelmileg kialakult közép-európai államalakulatokat nem szabad olyan formációkként elismerni, mint amelyekre az európai népek problémáinak megoldása tartozik.
2. Ezeknek a közép-európai államoknak az anglo-amerikanizmussal gazdaságilag nem konkurrencia-, hanem függőségi viszonyban kell állniuk.
3. Közép- és Kelet-Európa kulturális (szellemi) viszonyait az anglo-amerikanizmus nép egoizmusának szellemében kell rendezni."

(Rudolf Steiner: Memorandum) 

Forrás: Közép-Európa Konföderáció - A szív szövetsége nyugat és kelet között

Elindult a Teremtő Kör honlapja

Elkezdődött a jövő Magyarországának a felépítése. Sőt, már most is itt van velünk, és óriási boldogságot ad, hogy együtt átélhetjük!

Beszámoló a Teremtő Emberek Találkozójáról.

www.teremtőkör.hu

Valaha úgy tartottuk mi magyarok...

 Valaha úgy tartottuk mi Magyarok, hogy:

1.Magyar ember nem hisz, hanem Tud.

A hitet külső forrástól eredeztetjük, míg a Tudás belső forrásból fakad.

2.Magyar ember nem imád, hanem Tisztel.

Az imádat erős vonzalom, aminek az alapját képzelt érzelem adja, míg a Tisztelet az ember értékének felismerését jelenti.

3.Magyar ember nem valami ellen, hanem céljai megvalósításáért küzd.

Nem a külső erőkön kell tartani a figyelmet és védekezni, hanem a belső célok létrehozásán kell munkálkodni.

4.Magyar ember nem őseit követi, hanem azt követi, amit ősei is követtek.

Átadási formák változhatnak az idő folyamán, de a belső értékek megtartása, a legfontosabb feladat.

5.Amit más ellen elkövet az ember, az ellen Neki sem lesz védelme.

Ha lopsz, meglopnak, ha hazudsz, Neked is hazudnak, ha ölsz, Téged is megölnek.

6.Csak a teremtő Atya, és a Magyarok Istene rendelkezhet Veled.

Születéseddel életed elrendeltetett, s be kell teljesítsed azt.

7.Gondoskodj a földről és tiszteld minden lakóját.

A föld és az élet értéke, mindenekfelett való.

8.Védd a gyengéket és az ártatlanokat.

Kötelességed a Nálad gyengébbek védelme.

9.Mindig a szívedre hallgass.

Ne engedd Magadat befolyásolni senki által.

10.Vállald tetteid következményét.

Bármit is tettél, Önmagad elől nem menekülhetsz.

Ebben a tíz pontban megnyilvánult értékeket szem előtt tartva, évezredeken keresztül tudtuk megtartani Nagyságunkat mi Magyarok. Napjainkban ezeket az értékeket ismét megtalálván újra Nagyok lehetünk, Nagyok a saját Magunk szemében, Hitelesek Önmagunk számára.

Végezetül kedvenc mondatom...

"Magyar az aki a kevésből is tud adni..."

Wass Albert: Gergely testvér

Pálos volt-e, vagy ferences? Ma már azt sem tudja senki. Hiszen nyomát csupán két írásos feljegyzés őrzi ebben a gyorsan változó emberi világban. Egyiket ott lelhetjük meg a mexikói állami múzeumban. Néhány elmosódott sor mindössze, amit a híres felfedező katona, Francisco Vasquez de Coronado íródeákja körmölt rá ura parancsára a „Feljegyző Számadások” 27. lapjára ilyen módon:

    „Ama Gergely testvért pedig tiszteletlen és makacs magaviselete miatt a csapat érdekében kiközösíteni kényszerültem, keresztényi cselekedetül engedélyezve számára egy herélt öszvért, két vizestömlőt és három napi élelmet, hogy hitványul el ne vesszen.”
    Írták volt ezt az Úrnak 1541. esztendejében, egy bivalybőr sátorban, valahol azon a vidéken, amit ma Új-Mexikónak neveznek.
    Nem nagyon messze onnan, a „Zuni” indiánok sziklás hegyei között áll a másik írott emlék. Magányos hegycsúcson, sziklából kifaragott óriási kereszt lábához vésve, hibás ó-spanyol nyelven:
    „Itt nyugszik Gregorio Hollósi, minden ember testvére, aki a sötétben élőkhöz világosságot hozott.”

    E két feljegyzés között egy nagyszerű magyar ember élete rejtőzök, de már csak úgy lehet összeszedni szálanként, zuniföldön. Tábortüzek mellett, szájról-szájra megőrzött, összekuszált mondák formájában. Három hetet töltöttem ennek a szűkszavú, hegyekbe húzódott indián törzsnek a szállásain, amit megtudtam, összegyűjtöttem s íme, tovább adom.
    Coronado, a regebeli „Hét Ezüstvárost” kereste páncélba öltözött csapataival és kíséretében néhány hittérítő szerzetes az indiánokat igyekezett megnyerni a kereszténység számára. Igyekezetük azonban meddő volt. Hiszen amíg ők a szeretet Istenéről beszéltek a vadaknak, azalatt a fehér ember kardos, páncélos képviselői a legembertelenebb kínzásokkal igyekeztek rávenni a fogságukba jutott indiánokat, hogy mutassák meg az utat a „Hét Ezüstváros” felé. S mert a kínzás nem tudta megtörni őket, dúltak, égettek, gyilkoltak és raboltak a spanyolok, amerre csak útjuk vezetett.

    Úgy látszik, hogy ezek ellen a kínzások és rablások ellen emelte fel többször a szavát Hollósi Gergely testvér, míg végül is a főparancsnok megelégelte a nyakasságát, elkergette magától, egyedül, be a vadonba egy öszvérrel és három napi élelemmel. Ami ezek után történt, azt az indiánok legendái így meséik el:

    Egy nagyon fáradt, sovány, fehér ember jelent meg a zuni nép sziklaszállásai felé vezető ösvényen. Az őrök elfogták, megetették s főnökük elé vitték. Miután a zuniak nyelvét nem értette az idegen, a síkságbeli népek beszédjével kérdezte tőle a főnök:
    - A fehér ember nekünk ellenségünk. Mi az oka annak, hogy nálad nincsen fegyver?
    - Én az egy igaz Istent hoztam magammal, hogy megtanítsam nektek az Ő hitét.
    - A fehér ember Istenéről hallottam már – mondta haragosan a főnök. – Kettős nyelve van és hazug, mint a kígyó. Egyik nyelvével szeretetről és békességről beszél, a másikkal gyilkol és rabol. A mi isteneink jobbak ennél. Nem hazudnak!
    - Akikről te beszélsz, azoknak csak a bőrük fehér, a lelkük fekete, mint az éjszaka – felelte szelíden az idegen, – s bár Isten követőinek vallják magukat, annyit sem tudnak róla, mint az oktalan állat. Az igazságos Isten megbünteti őket, ha eljön az idő.

    A főnök, meg a tanácsot ülő vének hallgatták az idegen szelíd szavait, s mert maguk is békességes emberek voltak, dolgos ezüstművesek, akiknek híre messzi délre, az inkák országáig is elért, végül is úgy döntöttek, hogy ott maradhat közöttük s beszélhet a Szelíd Istenről, amíg kedve van.
    Így aztán Gergely testvér ott maradt a zunik között. Megtanulta nyelvüket, szokásaikat, s tanítgatta őket a Szelíd Isten hitére. Már harmadik éve élt ott, amikor a spanyol páncélosok újra megjelentek. Jövetelüket vérfagyasztó hírek előzték meg. Naponta érkeztek idegen törzsbeli menekültek, akik elevenen megnyúzott emberekről, halálra korbácsolt asszonyokról és rabságba hurcolt hajadonokról tudtak, s a vallató kínzások ezer sok változatáról.

    A zuni nép felkészült a harcra. Áldozatot mutattak be a harci isteneknek, eljárták a halálba menők táncát. Mikor mindezzel elkészültek, a főnök maga elé hívatta a sápadtarcú idegent:
    - Te beszéltél a magad Istenéről, mi hallgattunk téged és nem beszéltünk. Most a mi isteneink fognak beszélni a fegyverek erejével. Nyisd ki a szemedet és lásd!
    A sziklaszállások és ezüstbányák alatt, a völgykatlan mélyében ütköztek meg a zunik a betolakodókkal. De a hadi szerencse a spanyolokkal volt, akiket megvédett a páncél a nyilaktól és lándzsáktól. A zuni harcosok fele ott vérzett el a völgyben, míg a maradék sereg, a súlyosan sebesült főnökkel visszamenekült a hegyek közé. Mikor a főnököt bivalybőrön hozták haza a szállására, Gergely testvér bekötözte sebeit s térde borulva imádkozott a seblázas beteg mellett.
    - Kivel beszélsz ezen a különös nyelven, – kérdezte a sebesült főnök.
    - Istennel, aki mindnyájunk atyja, – felelte Gergely.
    - Kérd meg ezt a te Istenedet, hogy mentse meg a zuni népet a pusztulástól, – nyögte a sebesült, – a mi isteneink nem hallgattak meg minket.

    Gergely imádkozott. S mikor a páncélosok megjelentek a szorosban, hogy halált és rombolást vigyenek fel a zuni szállásokba, Gergely ég felé emelt karokkal állt a sziklaperem szélén és Istenhez fohászkodott védelemért. Egyszerre csak füst és tűz csapott fel a szoros fölötti hegy csúcsból, megremegett a hegy, s lángfolyam zúdult alá a betolakodókra. Füst borított be mindent, remegett a föld, s mire a füst elszállt, s a föld belseje lecsendesedett, eltűnt a szoros és nyoma sem maradt a spanyoloknak.

    - Beszélj nekünk a te Istenedről, aki még a hegyeknek is parancsol – mondta azon az estén a törzsfőnök a tábortűz mellett. És Gergely testvér megkeresztelte a zuniakat az Úrnak nevében. Ez volt az első indián törzs, amelyik a maga szabad akaratából felvette a keresztény hitet.
    A hálás zuniak sziklakövekből templomot építettek Gergelynek azon a sziklaperemen, ahol az Isten meghallgatta a fohászkodását. A jó Gergely még majdnem negyven évig élt az indiánok között. A monda szerint vadállatokat szelídített meg, halálos betegeket gyógyított, s gyönyörűséges életet élt.
    A szájhagyomány még ma is emlegeti, hogy egyszer egy bogyószedő kislány eltévedt az erdőben, s szülei két teljes napig várták a visszatértét, míg végül is elmentek a fehér szenthez segítségért. Az ráakasztotta egy hegyi oroszlán nyakára a kisleány papucsát s elküldte a vadállatot az erdőbe. Aztán letérdelt és addig imádkozott, míg a hegyi oroszlán sértetlenül hazavitte a gyermeket.
    - Az Úr hatalma akkora, hogy még egy vadállat útján is ki tudja mutatni jóságát és kegyelmét azok iránt, akiket szeret, akiknek tiszta a szíve. – Ezeket tanította Hollósi Gergely az őserdők indiánjainak.

    1580-ban Don Juan de Onato kormányzó újra megkísérelte Új-Mexikó hegyeinek meghódítását. A békeszerető zunik, Gergely testvér útján egyezséget kötöttek a spanyolokkal. Az egyezség szerint az indiánok egy bizonyos mennyiségű ezüst beszolgáltatását vállalták. Ezzel szemben Onato kormányzó kötelezte magát, hogy elismeri a zuni nép önállóságát és függetlenségét a spanyol tartományon belül. Az egyezség ellenére néhány átvonuló spanyol zsoldos elrabolt egy fiatal leányt. Felbőszült rokonok követték a csapatot, kiszabadították a leányt és lemészárolták a rablókat. A jelentés azonban úgy ment a kormányzóhoz, hogy a zunik szegték meg a békeszerződést. Emiatt aztán Onató megtorló hadjáratot rendelt el ellenük.

    A megtorló csapatokat egy kapzsiságártól és könyörtelenségéről ismert főtiszt vezette, aki saját maga tervezte ki a leányrablást is, hogy ilyen módon megszerezhesse magának a zuniak híres ezüst kincseit.

    A szoroson átvezető út helyett, amit a láva betemetett, akkor már új út vezetett fel a zuni szállásokhoz, amit nehéz és hosszú munka árán vájtak a sziklába. Közel a völgyhöz, egy tátongó szakadék fölé függőhidat építettek. Ennél a függőhídnál állta útját a négyszáz főből álló páncélos csapatnak Gergely testvér egymaga.
    - Keresztényekre akartok kezet emelni? – kérdezte az ősz szerzetes. – Nem látjátok az Úr templomát odafent?
    A parancsnokló főtiszt a szemébe nevetett:
    - Megígérem neked öreg, hogy a templom lesz az egyetlen épület, ami állva marad, mire a nap lemegy.
    - De uram, – könyörgött Gergely – a nép ártatlan. Te magad tudod ezt legjobban. Azok szegték meg a szerződést, akik elrabolták a leányt.
    - Hazugság! – förmedt rá a tiszt. – Az indián különben is nem ember, csak állat. Félre az útból barát!
    Az öreg szerzetes felemelte a fejét és hangja messzire mennydörgött a sziklák között.
    - Bűnös ember vagy és gonoszság van a szívedben, parancsnok! S bizony mondom, ha rálépsz a hídra, bűneid súlya alatt leszakad az, mert az Úr mindenkinél hatalmasabb!
    - Akkor te is velem jössz a hídra, vén szemforgató, – kacagott a tiszt. – A te kegyességed majd ellensúlyozza az én bűneimet!
    Azzal maga előtt kényszerítette Gergelyt, csapatainak intve, rálépett a hídra.
    A híd közepére érve Gergely megállt, imára kulcsolta kezeit, s felnézett az égre. A következő pillanatban a híd hatalmas robajjal leszakadt, s magával vitte a mélységbe a parancsnokot, a páncélos katonákat s az öreg szerzetest. Így mentette meg az Úristen Gergely kérésére másodszor is a zuni népet a vérengző zsoldosoktól.

    Másnap az indiánok felhozták a mélységből fehér jótevőjük összezúzott testét s eltemették kedves temploma mögé, fent a sziklaperemen. Sírja fölött keresztté faragták ki a kiemelkedő, hegyes sziklascsúcsot. S azóta minden esztendőben, a hídleszakadás csodatételének emléknapján ott gyűlnek össze e kereszt körül, ájtatos emlékezéssel.
    Majdnem négyszáz esztendő telt már el azóta, a sziklából épült templom helyén már csak romok vannak, de a kereszt még áll rendületlenül, s a talpán a mohosodott, durva vésés:

    „Itt nyugszik Gregorio Hollósi, minden ember testvére, aki a sötétben élőkhöz világosságot hozott.”

    Fenyővirágzás előtti első holdtöltén, ami a mi számításunk szerint július elejére esik, magam is felzarándokoltam a zunik nyomán a sziklakereszthez. A templomok ma már a völgyben vannak, s az ezüstműves nép rendes házakban él odalent, békésen, nyugalomban. De ezen a napon valamennyien megindultak, minden irányból a kanyargó hegyi ösvényeken, ősi viseletükben, némán, komolyan. Mikor a nap lement, ott ültek hatalmas félkörben a kereszt alatt a sziklán, szemközt a mélységes völgykatlannal. Ott ültem én is, mögöttük. Csend volt, senki sem beszélt. Lassan lement a nap, árnyékba borultak a sziklák, kékesszürke árnyék lepte a messzeséget. Gyorsan sötétedett. Hamarosan már minden elmosódott, csak a gerincek körvonalai rajzolódtak fel a csillagokat gyújtó bársonyfekete égre. Aztán egyszerre mélyen lent a fekete sötétség alján megjelent egy fénypont. Mozgott. Jött felfelé. A zuni törzs választott távfutója hozta az égő fáklyát a zuni föld határáról, fel a sziklakereszthez, pontosan azon a nyomon, amelyen valamikor, négyszáz évvel ezelőtt egy magányos magyar, éhségtől és fáradságtól elcsigázott testét vonszolta ide, magával hozva a keresztényég lángját a sötétben élőkhöz.

    Jött, jött a kicsi láng, felfelé az éjszakában. Néha eltűnt, majd újra megjelent. Nőtt, növekedett, míg végül is tisztán lehetett látni a lobogó fáklyát, s alatta a fiatal indián élesmetszésű, bronzsötét arcát. Senki sem mozdult, csak a futó léptei dobbantak a sziklán, ahol lihegve érte el a félkör közepén felállított máglyát. Itt megállt, s az égő szurokfáklyát széles lendülettel dobta be a máglya közepébe. A száraz széna pillanatok alatt tüzet fogott, s a máglyából felcsapott a láng a fekete ég felé. A keleti sziklaperemen akkor jelent meg a telihold.

    Néma tisztelettel álltak fel az indiánok, komor arcukat megvilágította a máglya tüze. Aztán egyszerre csak halk, zümmögő hangon énekelni kezdtek egy régi-régi dallamot, mely évszázadok során sokat változott, de még is szíven ütött: „Hol vagy István király…?”

    S egyszerre csak, mintha ott állt volna mellettem jó Hollósi Gergely maga, ez az erőszak által száműzött hajdani magyar, s rémlett, mintha hangját is hallottam volna valahol az indiánok szomorú, zümmögő éneke mögött, ahogy a költő szavaival fülembe súgta: „Testvér, olyan mindegy, melyik kapun suhanunk át a végtelenbe…!”

    Hollósi Gergely nem volt feltaláló, sem híres zeneszerző, vagy festő, esetleg szobrász. De mindezeknél több volt, mert akkor, amikor más nemzet fiai öltek, raboltak, kegyetlenkedtek, ő a sötétben élőkhöz világosságot vitt, elvitte az egy igaz Isten szeretetté és az emberszeretetet. Méltó, hogy mi is megemlékezzünk róla.

Sorsunk tudatos alakítása

A karmesternek ütemről ütemre, zenei mondatról zenei mondatra, pontosan kell ismernie a művet. De ez nem elég! Időről időre ki kell szállnia a műből egy külső-pontra, ahonnét látja az egészet és abban a részletek helyét. S ugyanígy a lélekgyógyító is: találkozásról találkozásra tudnia kell, hogy mi történik, de időnként rá kell látnia egy ember egész életére is. S mi magunk látjuk-e életünk részleteit, ahogy az egészben elrendeződnek? Mert a részletekből áll össze az egész értelme, és az egész világítja meg értelemmel a kusza részleteket. Ezt hívják sorslátásnak.

Helyesen kell megválasztani szenvedéseinket.
Vannak test-idegen és lélek-idegen szenvedések. Ha ilyeneket vállalsz magadra, bizony hamarosan megroppansz alattuk. Tiltakozásul megbetegszik a test és zavarossá lesz a lélek. Ne legyél hetyke. Ne hidd, hogy minden szenvedés neked való,
majd te győzöd őket cipelni. Ám a helyesen megválasztott szenvedés próbája lehet a Sorsban, vagy az Istenben valóbizalmadnak. Megállhatod a próbát.

Ahol nincs szeretet, ott megjelenik az igazságosság. Ahol nem érvényesül az igazságosság, ott feltűnik az erkölcs.
Igaza van-e Pálnak, amikor azt tanítja, hogy legnagyobb a szeretet?
Igaza van. De Pál szeretete az a tűz, amely ég, de nem éget. Ismeritek-e ti is?
Mi hallgattunk. Ő, egy idő után hozzátette:
Vigyázzatok! A szeretettel meg ne égessetek bárkit is.

Helyesen kell megválasztani az akadályokat, amiket le akarsz győzni. A helyesen megválasztott akadályok legyőzése előre lendít és megtisztít. Ám eléd állnak számodra méltatlan akadályok is. Ezeket ki kell kerülni. Mert ha harcba bocsátkozol velük – elpiszkolódsz!

Helyesen kell megválasztani élet-programunkat, feladatainkat is. Akkor igaz úton fogsz járni, még akkor is, ha hamis ember vagy Ám de úton-útfélen álfeladatok csábítgatnak. Pontosan olyanok, mint a valódiak. Ezért könnyen beugrasz nekik. Ez a legkönnyebb módja az élet elpazarlásának.

„Most, hogy újra birtokába jutottál 
a ritkán és nehezen elérhető emberi testnek,
 jól gondold meg, hogy merre mész,
mert az életben nincs idő tévutakra!”