(részlet)
Kékmén évének szülötte
Atilla a hun időszámítás szerint Bendegúz tengrikút1 uralkodásának ötödik évé-
ben, a hun évnaptár Kékmén évében (Kr. u. 395) született Karacsongkor, a Kéksólyom
hónap első napján.
Születésekor Torda atakám, a Hun Birodalom főtáltosa megjövendölte, hogy az
újszülött a hun történelem legdicsőbb uralkodója lesz, birodalma az Isten-hegységtől2 a
Napnyugta Nagy Vízéig, a Galliai Tengerig (Atlanti Óceán) terjed.
Mivel a kisfiú Kékmén évében született, Atalnak3 nevezték el, megelőlegezve,
hogy nevének jelentése megnyilvánul majd győztes lovasíjász vágtái és hadjáratai során.
A Hun birodalomban gyorsan elterjedt a Torda atakám jövendölésének híre. Az
újszülöttre megkülönböztetett tisztelettel és nagy várakozással tekintettek. Bendegúz
erősen hitt a jövendölésben, és megbízta a főtáltost, hogy nevelje a kisfiút az ősi hun
hagyományok és értékek jegyében, és tegyen meg mindent, hogy a jövendölés valóra
váljon. Torda főtáltos örömmel elfogadta a megbízást.
– Felség, Üstengri segítségével azon leszek, hogy fiad őseink útját kövesse, és dicső
tetteit évezredek után is csodálattal emlegessék mindenütt a világon. A kis csecsemőt
már pár hónapos korában magával vitte atyja. Kilovagolt vele a környékre, s hol po-
roszkálva, hol vágtatva lelkébe építette a lovaglás ütemét, hangulatát, a levegő felfrissítő,
erőt adó áramlásának élményét. Dúdolgatott neki, beszélt hozzá. – A neved Atal, a vi-
harzó lovasíjász vágták győztese leszel – nevetett rá a boldog apa. A csecsemő gügyögve
visszamosolygott. Nagyon tetszettek neki a lovas kirándulások, különösen a villámgyors
vágták.
Édesanyja is nagy szeretettel foglalkozott vele. Az ősök tetteit dicsőítő
regösénekeket dúdolgatott neki. Ahogy a kisfiú cseperedett, egyre nagyobb figyelem-
mel hallgatta őket. Hároméves korára már több tucat regöséneket megtanult. Különösen
megtetszett neki egy ősrégi regösének, mely távoli őse, Bátor tengrikút párbajgyőzelmét
beszélte el a Kínai Birodalom Napbajnokával4 szemben.
Torda atakám nagyon komolyan vette a kis Atal szellemi és lelki nevelését, nem-
csak azért, mert unokaöccse volt, hanem mert nagyon megszerette. Érezte, hogy
kivételes, hogy kivételes tehetségű fiúval van dolga, akiben megnyilvánul a belső
látási képesség, és látja az emberek kisugárzó auráját. Minden nap magával vitte pár
órára. Játszott vele, mesélt neki a nap, a hold, a csillagok, fák, virágok, állatok, tündérek
történeteiről.
A kis Atalt csecsemőkorától kezdve úgy a hunok, mint a gótok, a szövetséges ger-
mánok és szarmaták különféle kedves elnevezésekkel becézték: Atalka, Atilka, Atika,
Atala, Atilla, Atilusz, Atil, Ati. Végülis a legdallamosabb Atilla lett a legnépszerűbb, és a
szárazon hangzó Atal név helyett egyre inkább a kedvesebben hangzó Atilla elnevezést
használta mindenki és lassanként a legelfogadottabbá vált.
Az évek során Torda atakám egyre több ősi hun mondát ismertetett meg a fiúval
dicső hun uralkodókról, kivételes hősökről, csodálatos átváltozásra képes állatokról,
amelyek fontos szerepet játszottak a hun lélek értékrendjében, a hun nemzettudat ki-
alakulásában. A mitikus történetek közül leggyakrabban Bátor és Akkus tengrikút, a
Kéksólyom, a Kékfarkas, a Kékmén, a Fehér Kán Sárkány, a Napholdszarvas, az Aybars
(Holdpárduc), a Naphold, a Boldogasszony és a Világfa mondáit emelte ki.
Atilla ötéves korában kapott édesatyjától egy betanított vörösvércsét, amely
azonnal legkedvesebb játszótársává vált. A vércse ott repdesett körülötte, mindenhova
elkísérte, s még éjszaka is vele maradt; Atilla ágya mellett, egy ülőfán töltötte az éjszakát.
A fiú dédelgette, beszélt hozzá, etette, verebekre és kisebb madarakra vadászott vele.
Vijinek nevezte el.
A vércsével való játék villámgyors szárnycsapásainak a követése hathatósan
fejlesztette Atilla reflexeit és megfigyelőképességét. Kitűnően megtanult lovagolni, s a
leggyorsabb vágtában is pontosan követte a vércse villámgyors, irányt változó repülését.
Egy évvel később Aybars nagybátyjától, a Hun Birodalom keleti kagánjától
meglepő ajándékokat kapott: egy pici holdpárducot és egy játékos farkaskölyköt. A
holdpárducot Ajinak, a kisfarkast pedig Kasinak nevezte el. Ők is együtt laktak vele, a
barátaivá váltak. A hópárduc doromboló macska lett mellette. Elfogadta az Attilával kap-
csolatba kerülő embereket, az idegenekre morgott, de soha senkit nem támadott meg. A
farkas hűséges kutyaként mindenhova elkísérte. Atilla gyakran kilovagolt Torda atakám-
mal. A holdpárduc, a farkas és a vércse mindig velük tartott. Náluk jobb tanítómestereket
a vadászatra, a nyomkövetésre, becserkészésre, a váratlan gyors támadás előkészítésére
elképzelni sem lehetett.
Nyolcéves volt, amikor Torda atakám megajándékozta egy kitűnően kiképzett
kerecsensólyommal, amelyet Togánnak nevezett el, és egy gyönyörű, fiatal ménnel,
Akámmal. Gyermekkora a legnagyobb boldogságban telt el szüleivel, Torda atakámmal
és legjobb barátaival, az állataival.
Felhőtlen gyermekkorát csak édesapja és édesanyja korai halála árnyékolta be.
Mindketten váratlanul, makkegészségesen haltak meg.
1 Bendegúz tengrikutat a bizánci forrásokat idéző történészek Mundzsujnak nevezik.
2 Isten-hegység, Tengri Kán, kínaiul Tien Shan.
3 At, atal hun jelentése mén, ló, paripa.
4 „Hős Bátor tengrikút felült gyors lovára
Elvágtatott rajta Dzsungó határába
Bősz kínai várta gyilkos tekintettel
Villogó nagy karddal, vakító tükörrel
Csillogott a napban a fejpánt aranya
Vijjogott a sólyom, Üstengri madara
Bátor tengrikút a támadót bevárta
S egy suhintással a fejét levágta.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése