„Hajdan, midőn a hazát veszély fenyegette, hős apáink véres kardot hordoztak körül az országban, s ennek láttára, mint sasok repültek a harcmezőre a vitéz magyarok.”
VÉRES KARDDAL A NEMZET VÉDELMÉBEN
A régmúltban, mikoron fenyegető veszedelem közeledett, félreverték a harangokat vagy meggyújtották őseink a jelzőtüzeket, és ha ellen támadt a honra, akkor körbehordták a véres kardot. Mindent hátrahagyva mentek elődeink a haza védelmére, ez volt a kőbe vésett örök törvény. Mert magyarnak lenni nem csupán jogokkal, de felelősséggel is járt. Régi szép és becses világ, hol szentnek számított az „Isten, Haza, Család…”
Hosszú esztendők után sajnálatos módon az értékrend megváltozott, valami beteges métely ütötte fel a fejét az atyáinktól kapott örökségben. A hazaszeretet „magyarkodássá” lett, a liberalizmus elszakadt újító, jót akaró eredendő tartalmától és mára a keresztény erkölcsi tartalom is alig miénk már. Napjainkban a hit, a vallás, a magyarság emészti fel lassan önnönmagát. Megannyi zagyva beszéd emleget „turáni-átkot” a magyarság összeférhetetlenségéről, a belénk plántált rebelliónkról. Pedig átok csak a képzeletünkben él, érezni kellene az ösztöneinkben. Annyira van a magyar „megátkozva”, mint a többi nemzet, kicsit sem jobban vagy kicsit sem kevésbé.
Nincsen kétségem afelől, hogy jeles tudással bírsz a saját históriádról és jól tudod, hogy az elmúlott 500 esztendő nem Magyarország önállóságáról szólt. Ha nem tudnád, akkor most számos történelmi doktrínát kellene neked átadnom, de elég az elmúlt 70 évünkre visszakanyarodni; vitriolos hazugságokkal, álságokkal és hamis tanokkal lúgozta ki az emberek fejét. A szocializmust követő demokratikusnak mondott „neo-liberalizmus” sem a javunkra szolgált a magunk mögött hagyott 25 évben. A széthúzás és a kevély kivagyiság sem a mi érdekeinknek kedvezett. Lassan meg kell kondítanunk újra a harangokat, meg kell gyújtani a jelzőtüzeket és elő kell vennünk azt a régiektől megörökölt veretes kardot...
Minden tétovázás a cselekedetre időveszteség, mert napjainkban az ellen kívülről és belülről is támad. A reánk leselkedő veszély nem csupán Szíriából, Afganisztánból, Koszovóból érkezik, hanem Nyugatról és a nemzetünkbe furakodott idegenszívekből is. Fel kell végre ismernünk, hogy súlyos a helyzetünk. A magyar idegenbe vándorolva „gazdasági menekültként” hagyja el országát és földjére betelepedő idegen lép. A leselkedő veszélyre figyelnünk kell!
„Az élet szent okból élni akar/ S ha Magyarországra dob ki valakit/ Annak százszorta kell akarni” (Ady Endre)
Ugyanakkor a sok baj mellett, reménykedéssel tölt el engem, hogy a magyar, a történelmi vészhelyzetekben mindig összezárt és megteremtette, ki tudta választani a minőséget. Az emberi minőséget és a személyes példamutatást, ha kellett a fajtánk mindig összezárt. Személyes példával kell a vezetőinknek a sokasodó zászlóbontók élére állnia és megcsillantani a reményt. Reménynek mindig kell lennie, hiszen remény nélkül nem lehet élni. Ehhez viszont a hit nevében új Kapisztránok, Mindszenthyk, Zadvareczek, Prohászkák kellenek és a haza-család védelmében újraszületett Zrínyik, Hunyadik, Kinizsik jöjjenek!
Azok pedig jobb híján ti vagytok, drága mában élő magyarok!
„Ha gyáva vagy megölnek, ha bátor vagy megölnek. Mindegy. Csakhogy, ha gyáva vagy, ketten is megölhetnek. Az ellenség is, mert félsz tőle, s a tieid is, mert megbüntetnek. Menekülni csak előre érdemes.”
Zetényi-Csukás Ferenc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése