Gyermekkorában szinte minden ügyes biciklis tudott "null-kezezni". Aztán valahogy elkopik ez a tudás, és felnőve már azt hisszük, hogy képtelenek vagyunk rá. De jó hír, hogy amit egyszer már tudtunk, az bármikor újra előhívható, csak gyakorlás kérdése. Így tettem tegnap lovardából hazafele, nagyon felszabadító érzés volt a napsütésben :) Nagy szabadságot ad és sok izgalmas dologra nyílik lehetőségünk, ha képesek vagyunk egyensúlyban lenni.
Nem hétköznapi lovas órán voltam, nem ültem lóhátra. Kint a szabadban hosszan néztem úgy 20-25 lovat és közben egy szakértő szem segített meglátni, hogy milyen összetett rendszert alkot egy csapat ló, és hogy milyen sok apró jelzéssel beszélgetnek egymással. A fülük a radar, ami megmutatja, hogy merre figyelnek. Ha hátracsapják, akkor valami nagyon nem tetszik nekik :) Aztán a különböző egymás felé tett mozdulatok is elég változatosak: barátságos, játékos, szenvedélyes, unalom miatt provokáló, a rangsorért vagy a legnagyobb fűcsomóért vívott harc. A fej- és szájtartás, a szélirányba állás, a szélen álló figyelők és a beljebb állva alvók időnkénti helycseréje mind-mind érdekes apróság. Ezek mind csak egy apró töredéke azoknak a jelenségeknek, amit a figyelmes szemlélő tapasztalhat.
Ezután visszamentünk a lovarda fedett részébe és következett az igazán izgalmas rész. Egy szép termetű barna lovat vezettem száron körbe, akinek egy idő után láthatóan nem tetszett, hogy pizsamát kell hordania (ezek a gazdák igazán hallgathatnának a lovaik kéréseire...). Egy-két jóleső hempergés és vad vágta után már nyugodtabb tempóban tudtuk folytatni az ismerkedést és a fizikai ráhatás nélküli irányítást. Ennél a technikánál a vezetőszár végig lazán lóg, és csak jelenléttel, hangokkal és testbeszéddel dolgozunk. Először az indulás-megállás, majd a kanyarodás végül az álló helyzetben történő forgás került sorra. Ez utóbbi komoly kihívás volt, de nagy megkönnyebbülésemre kb. a 15. alkalommal megtörtént a csoda :D Addig az Istennek sem akart elmozdulni, mintha földbe gyökerezett volna a lába. A kulcs a laza határozottság mellett a kellően folyamatos mozdulatsor volt, amikor már nem kellett azon gondolkozni, hogy mit kell tenni. Már csak azért is fontos a gördülékenység, mert fél másodperc eltérés is számíthat, hogy sikerül-e a művelet.
Két alkalom után nyilván nem fog az ember kantár nélkül lovagolni (jó is lenne :), de már az is jó eredmény, ha lovat egyáltalán nem kell magunk után húzni száron vezetésnél vagy ha szükséges a helyváltoztatás. Minden lovasnak kívánom, hogy találja meg a közös hangot (és nyelvet) a lovával, mert az erőszakra csak a gyenge vagy tudatlan embereknek van szüksége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése