Ilyenkor őseink sólymokat röptettek az ég felé, a nép üzeneteként a Napisten, az Élő Világegyetem számára, jeléül a Nap erejével fenntartott szövetségnek.
Ez minden évben az a nap, amikor a leghosszabb az éjszaka, a legnagyobb a külső világban a sötétség.
Ekkor a legnagyobb a fényesség a belső világban.
A Természet átfordul téli, látszólag halott időszakába, de az Ember ekkor tudja véghezvinni a legnagyobb belső munkáit. Nem véletlen, hogy minden ősi nép emlékezetében él a Napforduló ünnepe, a Fény ünnepe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése